United States or Guam ? Vote for the TOP Country of the Week !


El kellett mosolyodnom szegényen, annyira furcsa figura volt, amint ott állt előttem hegyesen kidüllesztett mellel, hunyorgó, fenyegető, szaporán pislogó tekintettel, amely égett, mint a parázs... de persze nem égetett, mint a parázs. Engem legalább nem. Józsefnek kereszteltek válaszoltam elkomolyodva, nehogy még jobban feldühösítsem.

Egybefolytak rajta az ablakok s szürkült a falában a vörös tégla; mikor fölértek egy kis kaptatóra, már geometriai vonalakból egymásba görbülő czifra figura lett a ház körül kiczirkalmazott nagy kert is és az orvosságszagot legyürte a friss széna meg a páfrány meg levendula meg rezeda, a mi a földekről és körös-körül a szegény zöldséges asszonyok kertjeiből kiáradt.

Kitünő figura; olyan mézes s olyan előkelő, mintha bálanyának született volna. Majd meglátja, milyen alak. Kezet nyujtott s visszahuzódott az ablaktól. Calvados azt hitte, hogy elvégezték a dolgukat s menni akart. De gazdája egy mozdulattal megértette vele, hogy másképpen rendelkezik. Ott maradt az ablaknál s megvárta a batárt.

Roppant siralmas figura volt szegény Regina rövid alsószoknyájában, mely a mosásban még jobban összement, meg a szakadozott ingében, melyet hasztalan fogott össze mellén, hogy minél kevesebb helyen villanjon ki alóla fehér bőre, mert bizony így is csak az nem látszott ki alóla, ami előtt az ember jóakaratulag szemet hunyt. Hát hiszen ebben nem volt hiány. Jóakaratulag szemet hunytam.