United States or South Sudan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Lassankint megformálta magának az egész kis várost, a milyen most lehet, Szüts Tamást, a ki nyurga, a sok tanulástól meggörnyedt diák volt s most bizonyosan még hosszabb s még görnyedtebbé tette hátát a sok városi gond.

Azután azonban mégis csak segített az Isten. A beteg lassan-lassan föl is kelt az ágyból. Rátámaszkodott a nyurga diákra s a mikor sütött a nap, már ki is sétáltak. Azért még nagyon gyönge volt. Egy darabig tartotta magát, aztán egyszerre összeesett benne az erő, nyögött, sírt és sóhajtozott a lovai után, meleg délelőttökön kiült a tornáczra és végig nézte az itatást.

Vékony, nyurga legény, állán még alig ütött ki a férfiasság pelyhe, de annál gazdagabb két fényes fekete fürt göndörödik lefelé két füle mellett. Bokáig érő kabátja meglehetősen viseltes, de látszik rajta, hogy kínos gondossággal van kikefélve. Nagy ünnepe van a legénynek, s azt úgy üli meg, hogy tiszta ruhát vesz és kikeféli a kabátját, a mire a közönséges napokon nem igen jut ideje.

Abban, a melyet most hajt eléje száguldozó képzelete, alig ismer a pelyhetlen állú nyurga legénykére, ki már eltűnt szeme elől. Most ez foglalta el helyét. Ha nem tudná bizonyosan, hogy mind a kettő ugyanaz, nem merné ráfogni. De bizonyosan tudja. Sok idő, sok munka, sok szenvedés, sok nyereség, sok változás van a kettő között, azért különböznek annyira egymástól.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik