Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 21.
A legény kezében a lúdtoll ügyesen szaladgál a rézhúrokon. Vidám állapot ez. Az arcok kipirosodnak. A gazda mosolyogva tekint szét a népeken. Már igen nagyon fényben égnek a szemei s ilyenkor szóval szokta tartani a társaságot. Ő ugyanis régente sokat próbált s ennélfogva hallgatják a dolgait, bár nem túlságosan szokása az igazmondás.
Hevessy ur azonban nagylelkünek bizonyult a másik pör folyamán, a mit tudniillik ő indított a másik boltos ellen becsületsértés miatt. Nem kivánta a megbüntetését s ez bizonyos megilletődést eredményezett, hogy: lám, ni, csakugyan van benne egy kis tisztesség. Ugy áll tudniillik a dolog, hogy akkor már ugy nagyjában tisztában volt a város azzal, hogy Hevessy ur nem tulságosan becsületes ember.
Óriás siker, nyolc-tíz kihivás minden fölvonás után, bokréták, nagyon sok bokréta. Én is kaptam egyet, pedig még senki se hallotta a hangomat. Az én bokrétám Pesten készült: Lola is kapott ilyet. Az egészségem jó, csak fáradt vagyok egy kicsit, mert tulságosan sokat tanulunk. De Lola nem hagy békét. A fiatalság bankettet akart rendezni Lola tiszteletére, de nem mentünk el.
A Nap Szava
Mások Keresik