Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. május 7.
És midőn hazaérkezve leányát látta, ki sétájából érkezett haza, szépen, üdén, virulóan, mint a bimbójából kipattant ékes virág, elnémultak aggodalmai, mert ennek a bájos teremtésnek szerinte boldognak kellett lenni, ha talán a másik boldogsága árán is, de meg kellett menteni jövőjét, sőt lehet, hogy életét.
Semmit sem látott, s ez, ha nem is nyugtatta meg gyanakvó lelkét, legalább képessé tette a nyugalom színlelésére. De Klárának ez is elég volt, aggodalmai eloszlottak s megnyugodva, boldogan hajtotta álomra fejét. Midőn Sándor másnap reggel kilépett szobájából, atyját találta a tornáczon.
Nem szólt a levél tartalmáról senkinek, még az öreg asszonyságnak sem, kinek titoktartási képességéről alapos aggodalmai voltak. A budapesti vonat, mely Manót hozta, mintegy négy órával előbb érkezett meg a másiknál.
A Nap Szava
Mások Keresik