United States or French Southern Territories ? Vote for the TOP Country of the Week !
Oh köszönöm, az ég áldja meg önt e nagylelküségért. De bezzeg nem köszönöm én az ilyen ég áldását. Becsületszavammal igértem, hogy e leányt megvédelmezem, s már most, hogy annál jobban gyakorolhassam a becsületszavam beváltását, idehozzák éjszakára a szobámba. S én itt strázsáljak egy szép leányt felvont fegyverrel éjrül-ejre, mint a stambuli Kadun-Kiet-Chuda a bajrám ünnepi szultán menyasszonyt.
A gyerekek feljöttek az órával, Miklós még egy ideig maradt, aztán távozott »kezét csókolom«-mal. Meg is csókolta. A dolog oly egyszerű. Miklós csak itt, a nagy városban volt kevés ember. Oh, lent a falvakban, a házakban a fatemplomok mellett, már az egészen más. Az előzetes ügyek elvégzése után két heti szabadságot kért, elutaztak s öt nap múlva visszajöttek s rendben volt a dolog.
Hová? kiáltott Sándor. Ez az ő titkuk. Ön tudja, mi történt kettejök közt, miért hagyta el neje örökre. Mert örökre elhagyta, ezt izenteti általam. Megérdemeltem, oh! megérdemeltem, sóhajtott Sándor tompa kétségbeeséssel. Aztán nem is szólt többet. Ismét felült lovára, s lassan, lecsüggesztett fővel, eleresztve a kantárszárat, az okos állatra bízta, vigye, a merre akarja.
A Nap Szava
Mások Keresik