United States or Curaçao ? Vote for the TOP Country of the Week !
Itt nem fértek volna el, a kis kényesek! Én még nem láttam szinésznőt felelt Vidovics, aki ne azzal kezdte volna, hogy lenézte a többit. Az első esztendőben mindegyik más, jobb házból való, mint a többiek; később aztán engednek a zárkózottsagukból s új szinésznők jönnek, akik viszont őket is lenézik. Ez világ sora Ilonka. És nézze, Blindekuh-t játszanak a közönséggel, a kis kedvesek!
Atlasz úr meg is ijedt, meg is szégyelte magát. Mindig titkos rettegéssel viseltetett sujtásos cselédjei iránt, kikről azt gyanította, hogy szívök mélyén lenézik és nem tartják igazi úrnak. Szeretett volna tekintélyt tartani előttök, s mindig attól félt, hogy olyas valamin kapják rajta, a mivel elárulja járatlanságát a nagyúri szokásokban és elveszti tekintélyét.
Csakhogy a kik lenézik és bántják, azoktól van a nyeresége, és az a világ rendje, hogy mentől több lesz a nyeresége, annál kevesebbet fog majd szenvedni. Ezzel a szebb jövővel biztatja magát és feleségét, mikor a csúf és nehéz napi munka után együtt ülnek a hátulsó boltban s szépen megosztoznak egy fej vöröshagymán és egy karaj kenyeren.
A Nap Szava
Mások Keresik