Az utczaajtó olyat csattant mögötte, hogy az oszlopfa a kilincs felőli oldalon egyet biczczent, mint a sánta ember, s aztán helyreállott mint a jó katona, a ki még betegen is egyenesen megállja a posztját. A hogy igy helyrebillent az oszlop, elfoglalva régi helyét a már kitágult gödörben, az nekem nagyon tetszett. Azt néztem, mig mint a szélvész, elrohant mellettem Tercsa néni.
Arra nem vagy alkalmas, hogy tanult ember legyen belőled. Hát légy iparos. A ki ezen a téren megállja a helyét, az éppen olyan derék ember, mint a kinek diplomája van. No már megengedj... Ő mondta. Hát csak hallgasd. A mama erre mondott valamit németül, de apám az asztalra csapott s azt kiáltotta: svájg! Én még azt sem tettem meg, hogy egy bátorító pillantást vetetettem volna a mamára.