United States or New Caledonia ? Vote for the TOP Country of the Week !


De hisz Eszthey nem tudja Dózia létezését! feleselt Klára, mentegetni igyekezvén magát, bár már maga is belátta, hogy helytelenül cselekedett. Mostanig nem tudta, de ily kényes titoknál óvakodni kell minden csekélységtől, mi elvezet a helyes nyomra.

De nem elég csak azt tudnunk, hogy mi okozza a betegséget, hanem hogyha óvakodni akarunk tőle, akkor azt is meg kell tudnunk, hogy hogyan és hol éri a gyermekeket a fertőzés vagy egyéb baj, amitől beteg lesz. Tudjuk például, hogy kanyarós gyermekhez nem szabad közel ereszteni az egészséges gyermeket, mert megkaphatja a betegséget.

A nem ragadós betegségekről nem mindig lehet megmondani, hogy hogyan kapja a gyermek, de annyit ezekről is kell tudni, hogy minden betegséget az kap könnyebben, aki gyöngébb és aki egészségtelenebb módon él. Ezen a módon pedig nem óvakodni lehet a meghűléstől, hanem inkább biztos betegséget lehet szerezni.

Boragár néven a fogyasztási adóhivatal borfináncait tisztelik és tőlük lehetőség szerint óvakodnak. A másik ok azonban fontosabb, mert annak esetében a boragár mellett még mindenféle más hivataltól is óvakodni kell. Ez akkor történik, ha a bort dugott bálra viszik. A dugott bál csak olyan bál, mint más bál, de tőlük mégis abban különbözik, hogy dugva lehet csak csinálni.

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik