United States or Saint Pierre and Miquelon ? Vote for the TOP Country of the Week !
Karácson súlyos keze alatt több haramia hullván el, Pintye Gregorra ütött, rettenetes vala harczok a roppant erőre és ügyességre hasonlóknak, de Karácson javára kezde fordulni, mert Pintye Gregor kardja egy súlyos csapás alatt csengve repült darabokban szét, s már irányozva volt reá a halálos csapás, mert baljába mindig készen álló fegyverét is, a vas nyársat megragadta Karácson, midőn az ura és barátja veszedelmét észrevevő Kosztán baltáját hajítá, még maga oda ugorhatnék Tivadarra, ez szerencséjére azon pillanatban hajolt félig meggyőzött ellene felé, s így csak a fejszenyél érheté őt, de már Kosztán is közel vala s kardot akart rántani, azonban a hajdú megelőzé és halva teríté őt a földre.
Szerencséjére egy jámbor oláh jött rá szemközt. „Ugyan földi, szól a tudós fogja csak a lovam kantárát, mig leszállok róla, aztán majd átvezetem a vizen.“ Az oláh világositotta fel aztán, hogy egy csepp ló sincs alatta. Egyszer meg a színházba ment a Próféta előadására. Előadás alatt eszébe jutott, hogy neki van valami ócska okirata e felől a leydeni próféta felől.
S ki tudja, mily halálossá válhatott volna ezen veszekedés, ha felesége szerencséjére, de saját szerencsétlenségére Piócza nem jött volna.
A Nap Szava
Mások Keresik