United States or Greenland ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az 1893-ik évben emléket is állítottak szülővárosában a sokat hánytvetett férfiúnak, aki egész életét feláldozta a találmánya sikeréért. Draisz kerékpárján nem volt valami kényelmes az utazás, de érdeme, hogy az első kerékpár megalkotásával módot adott arra, hogy találmányát tökéletesítsék. Az 1826-ik évben Fischer nevű német mehanikus is készített kerékpárt, de ő sem tudott nagyobb sikert elérni.

Az 1813-ik évben Draisz Károly találta fel a kerékpárt, vagy amint idegen szóval nevezik: a biciklit. Különösnek látszik, hogy a vasúti mozdonyt, amely pedig sokkal bonyolultabb szerkezetű, már előbb feltalálták, pedig a mozdonynak az alapja a négykerekű kocsi már megvolt, két egymás mögött álló keréken haladó közlekedési eszközt azonban az 1813-ik év előtt még nem ismertek.

Angolország volt a legelső, amely a kerékpárt a póstai szolgálatban alkalmazni kezdte. A póstakocsit helyettesítő kerékpárok más országokban is népszerűek lettek, mindazonáltal Draisz találmánya nem hódított olyan mértékben, mint ahogyan a feltaláló remélte. Állandóan harcban állott a hatóságokkal, amelyek mindenféle akadályt gördítettek a munkája elé.

Hogy két egymás mögött elhelyezett keréken is lehet utazni, arra Draisz jött először abból a megfigyelésből, hogy az erős lendítéssel elgurított kerék nem dűl el addig, ameddig mozog. Az első kerékpár ennek alapján készült: két fakereket olyanformán kötöttek össze, mint ahogyan a mai kerékpárnál is látjuk. Az első kereket kormányozták.

Elment Franciaországba, ott ismertető előadásokat tartott róla és a kerékpáron való közlekedést Páris utcáin be is mutatta. Igen érdekes az az árszabás, amelyet Draisz Párisban szétosztogatott ismertetéséhez csatolt. Az árszabás szerint az egyszerű gépek ára 44 pengő forint.

Draisz ezt az egyszerű szerkezetet úgy hajtotta, hogy a lábaival felváltva a földre ért és így lendített egyet-egyet a kerékpáron. Ezen a kezdetleges módon négyszer olyan gyorsan tudott haladni, mint a gyalogos ember. Draisz Károly 1785-ben született a németországi Karlszruhe városban.

Mások Keresik