United States or Palau ? Vote for the TOP Country of the Week !


Az 1893-ik évben emléket is állítottak szülővárosában a sokat hánytvetett férfiúnak, aki egész életét feláldozta a találmánya sikeréért. Draisz kerékpárján nem volt valami kényelmes az utazás, de érdeme, hogy az első kerékpár megalkotásával módot adott arra, hogy találmányát tökéletesítsék. Az 1826-ik évben Fischer nevű német mehanikus is készített kerékpárt, de ő sem tudott nagyobb sikert elérni.

Ő is úgy járt, mint Draisz és sok más feltaláló: kitartó munkájának a gyümölcsét azok élvezték, akik nem dolgoztak érte, akiknek az érett gyümölcs ölükbe hullott. A kerékpár történetében Draisz, Goodyear és Dunlop mellé sorakozik egy negyedik feltaláló, akinek az élete folyása azonban nem ilyen küzdelmes és szomorú, mert megérte munkájának a sikerét.

Három-és négykerekű gépeket, melyeknek egyik ülésük elől van, két kerék között, a másik ülésük pedig hátul, 100 pengő forintért kínált. Ez az árszabás mutatja, hogy Draisz Károly sok olyan újítást végzett a kerékpáron, amit még manapság is használnak. A kerékpár elterjedése nagyon lassan haladt előre. A városok megtiltották, hogy a kerékpárosok a gyalogjárókon haladjanak.

Hirtelen elhatározással felkapta a gumicsövet, megtöltötte levegővel, a két végén bedugaszolta és a kerékpár vagy amint akkor Angliában nevezték: velocipéd kerekeire erősítette olyan vászonkötéssel, amivel a beteg állatok lábait szokta becsavarni, A gumikerekű kerékpárral indult el most már az ifjú Dunlop Dublin város utcáin.

A magas kerékpár alkalmatlansága miatt hamar kiment a használatból. Az 1885-ik év táján Dunlop angol állatorvos arra a szerencsés gondolatra jött, hogy fiának a kerékpárjára, amely már nem fából, hanem acélból készült, nem tömör gumit, hanem levegővel tölthető gumitömlőket kellene felszerelni. Ezzel a gondolattal megszületett a mai kényelmes kerékpár.

Valóságos néptömeg kísérte, valahányszor újfajta közlekedő-eszközével Karlszruhe város utcáin megjelent. A gyerekek körülfogták és nagy zsivajjal, lármával követték. A feltalálót mindez nem ejtette kétségbe. Mivel két útjával a kerékpár hasznavehetőségét igazolnia sikerült, most már arra törekedett, hogy a találmányát értékesítse.

Sok eleven gondolata volt, de mind között legnagyobb sikere a kerékpárnak vagy mint akkoriban nevezték: a »futógépnek« lett. A kerékpár feltalálása az 1813-ik évre esik: ennek az évnek december hónapjában mutatta be Draisz Károly az orosz cárnak. Az első kerékpár szerkezete még nagyon kezdetleges volt, tehát nem is lépett vele a nyilvánosság elé.

Ez a férfi az angol Besszemer volt, aki megtanította az embereket arra, hogy hogyan lehet vasból acélt gyártani. Neki köszönjük a kerékpár könnyű és szilárd acélvázát. A gyermekek ápolásáról A gyermek, kivált amikor még egészen kicsi, nagyon kényes jószág, akivel igen sokat kell törődni és akire nagyon kell vigyázni.

Hogy két egymás mögött elhelyezett keréken is lehet utazni, arra Draisz jött először abból a megfigyelésből, hogy az erős lendítéssel elgurított kerék nem dűl el addig, ameddig mozog. Az első kerékpár ennek alapján készült: két fakereket olyanformán kötöttek össze, mint ahogyan a mai kerékpárnál is látjuk. Az első kereket kormányozták.

A Nap Szava

forgalmasabb

Mások Keresik