United States or Micronesia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Dózia előbb körültekintett s szép arczocskáján folytatása látszott a természet mosolyának. Teljesen beillett ifjúságával, szépségével a viruló keretbe, hol már a tavasz bimbói kifakadtak, s minden viruló, üde volt, mint a milyen a kikelet fölébredésekor szokott lenni.
A meghatározott időben Oroszlay megjelent, de nem tudva bizonyos elfogultságot legyőzni, hidegebben, hivatalosabban hajtá meg magát, mint talán akarta volna. Veronika nyugodtan és barátságosan fogadta, s mindössze az mutatta belső fölindulását, hogy halvány arczocskáján rózsapír terjedt szét, mi azt még bájosabbá tette.
Azonkívül kedve és tehetsége is volt az idegen nyelvekhez s így könnyen tanult és most annak jó hasznát vette, Klára kedvéért ő is résztvett a társalgásban, mind a mellett mindenki észrevette bájos arczocskáján s kedves ajkán azt a szomorú mosolyt és bánatos kifejezést, mely az utolsó időben, Magyarország elhagyása után, azon rendesen ült s vonásait sohasem hagyta el, de igen érdekessé tette.
A Nap Szava
Mások Keresik