United States or Kosovo ? Vote for the TOP Country of the Week !


És ebben a boldogító reménységében ott volt mellette ez az édes asszony, aki csudásan finom megértéssel tudta szeretni a munkáját s olyan szépen, okosan, melegen, lelkesen érdeklődött minden iránt, amit dolgozott, hogy a legkisebb valamirevaló alkotása sem maradt jutalmazatlanul.

Ahogy minden valamirevaló férfiember, minden valamirevaló asszonynak udvarol. Szokásból, illendőségből, időtöltésből, udvariasságból. De nagyon sokat voltál el hazulról. Gyanút keltettél. Amióta itt vagy, már hat hete, a lábamat sem tettem ki a pusztáról. Ez az. Mit akarsz ezzel mondani. Most nekem udvarolsz. Tarcsay nevetett. Magatok akartátok. Az imént mondtad. Fájdalom, igaz.

Annak a kendőnek a színét, amelybe burkolódzott senki emberfia ki nem találta volna pedig még ez a nagykendő volt rajta az egyetlen valamirevaló köntösdarab, a többiért mind összevéve sem adott volna többet a handlé öt hatosnál. Gyereknek néztem és szemmértékre nem becsültem többre tizenkét-tizenhárom esztendősnél. Pedig lám, csalódhatik az ember!

Képek, szobrok, antikvitások, műipari tárgyak, régi brokátok, damasztok, hímzések ... korlátolt anyagi eszközeim, sajnos, mondhatnám, az anyagi eszközök teljes hiánya meggátol abban, hogy valamirevaló gyűjteményről álmodozhassam, de mégis van egy megbecsülhetetlen kincs a birtokomban, igaz, hogy csak kicsinyített reprodukció, de magától a művész kezétől: Nausikaa, amint Odysseus előtt a tengerparton megjelenik.

Mások Keresik