István nádor tulesvén a diszes fogadtatások torturáján, a megyeházában berendezett lakásán pihent és diskurált egy kicsit az alispánnal, főispánnal és megyei előkelőségekkel, aztán elbocsátotta őket, hogy álomra hajthassa fejét. Mikor a notabilitások eltávoznak, akkor jut eszébe valami az alispánnak.

Hanem a hajdu nem tudta azt elképzelni, hogy a nádor ő fensége szobájába akkora szegény ember vihessen be akármiféle edényt is, mint az ordinánczhuszár; ellenkezőleg ugy gondolkozott, hogy urnak való munka az, s fogta a beviendő edényt és sietve beállitott vele Huszár árvaszéki ülnökhöz.

Hát ugyan László!“ monda a miniszter. „Nézz ide! Ott van abban a szegletben a sok drága magyarádi. Amott a másik szegletben a sok finom felséges visontai. Mért nem iszol azokból? Minek iszod az én pezsgőmet? mikor az nem neked való.“ Ez volt a rövid processus. István nádor és a huszár.

Azt izeni, instálom, hogy ha olyan sürgős a nádor ő fenségének, hát tessék a nagyságos alispán urnak magának bevinni; ő bizony nem hozza. Ugy kellett aztán a dolgot a hajdunak megmagyarázni. Az esetet a nádor is megtudta, s nagyon jól mulatott rajta. Ki nagyobb úr? 1510 táján Bakács Tamás esztergomi érseknek három főur vendége volt: Báthori, Ország és Ujlaki.

Hontmegyében a Huszár-család a legbefolyásosabbak közül való ma is; abban az időben pedig, mikor István nádor körutat tett az országban és Hontmegyébe ellátogatott, a Huszár-családnak egyik tagja ülnök volt az árvaszéknél.