Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. június 24.
Bal fülétől a szájáig hosszú vörös vonal egy szempillantás alatt, mintha késsel hasították volna végig. Az urfi, a ki a lovakat hajtotta, végighuzott rajta az ostorral.
A golyó elsivított az egyik lovász füle mellett s tompa koppanással lehullott a falról. Erre szétszaladt mindenki, csak az asszony maradt ott. Kérlelni kezdte a nekibolondult embert. Ne még. Két-három hét mulva... Gyéres rá se nézett. Türelmetlenül tappogott az agyagos padlón s nézte, hogyan vezetik elő a lovakat. Egy inas lehozta az ostort.
Még mindég nem rohantak elég vadul a lovak. Most már a gyeplővel nem is sokat törődött, csak az ostorral cserdített be egyszer-egyszer az állatok közé s hátravetette magát a keskeny párnára, hogy csak ugy uszott előre s a lovakat nézte, hogy hogyan vágtattak a földekbe, a messzibe, a semmibe s egy-egy pillanatra behunyta a szemét, mint a gyermek a mikor hintázik.
A két szegény állat szomorúan néz végig az ultima ratió vitaen. No várjatok, szamarak, mondja Gergő majd kaptok mást. Napáldozat után aztán, mikor lehajlik a rónára az alkonyi sötét, Tanyás kivezeti a lovakat az istállóból és a zsinegnél fogva húzza a cöveket is maga után. A lovakkal kimegy a földre. Az ő sivár, üres buzatarlója mellett ott van a szomszéd Susták Mihály sötétzöld, kövér legelője.
A Nap Szava
Mások Keresik