Vietnam or Thailand ? Vote for the TOP Country of the Week !
Frissítve: 2025. május 2.
A hercegprímás most rajtuk, nemes munkájukon felejtette mindig éberen figyelő szemét. S ahol ez a nyugodt, gondolkozó szem megpihen, az megérzi a kéz áldását is. A Regnum Marianum kis köztársaság, különlegesen kialakult katholikus életközössége a hercegprímás adománya révén hivatalos pecsétet kapott és meghívót újabb, nagy feladatokra.
Igaz, hogy most nem az apát-kanonok úr imponáló hangja hallotszott, mely nem annyira kérte, mint inkább leparancsolta az ég áldását a nap hősére és családjára; az apát-kanonok helyett most Góg Ferencz mondta a hivatalos felköszöntőt, s áradozó jó kívánságai úgy tele voltak elburkolt czélzásokkal, föntartásokkal, záradékokkal, kikötésekkel és mindenféle jogi fogással, hogy az egésznek hatása inkább nyomasztó, mint felemelő volt.
Mondá Karácson utáló szánakozással tekintve a haramiára, kit azonban a megvetés igen fölingerlett. Hajdú! kiálta s te a rettenetes Pintye Gregort nem akarod testvérednek ismerni. Jól van, tehát csak daczodra is atyámnak ismerem őt. Átkozom átkát, s átkozom reád adott áldását!
A Nap Szava
Mások Keresik