United States or Mauritius ? Vote for the TOP Country of the Week !


Lányokról volt szó, vagy más efféléről!... Dühös voltam a menetrend miatt felelt Vidovics s az jutott eszembe, hogy milyen szamárság napról-napra halogatni az utazásomat, csak azért, hogy egész éjjel ezt a locsogást hallgassam! A párbaj után azonban belátta a hibáját. Mialatt Ciprianit varrták, odament hozzá s kezet fogott vele.

Ugy is véghetlen gyűlölséget tápláltam szívemben hazám bitangolói ellen, könnyű tehát képzelni, milyen lángra gyúlt minden csepp vér ereimben e hír hallásánál: a kik eddig csak hazám által sértettek meg, azok most, legközelebb, legédesebb érdekeimben önmagamat véreztek meg.

Milyen gyönyörű lett volna kis vidéki templomok márványmadonnáit faragcsálni, gipszöntvények modelljeit gyártani, síremlékek terveit rajzolgatni, este pohár bor mellett pipázgatni, jókedvű és természetes cimborák közt muzsikálni és Nóra pompás derekát átölelve, szép csendesen pihenésre ballagni, nap-nap után valahol egy kis falu határában, közel Budapesthez, mindjárt az út szélén épített földszintes villában, ahol petroleumlámpa enyhe fénye mellett apa és anya, nagyocska leány, egy rövidnadrágos fiúgyerek teringettét! hadd jöjjenek a gyerekek, mint az orgonasípok, négy öt maszatos kis szobrászinas üldögél, az egyiket nagyapámról Andrásnak, a másodikat apámról Pálnak, a harmadikat magamról Jánosnak, s leányt édesanyámról Klementinának, a legkisebbet, gyönyörű, feketeszemű, izmos, fürge, pajkos csavargó kis libuskát pedig őróla: Nórának keresztelte volna a falu plébánosa ...

A kocsiból először egy öreges úr lépett ki s aztán kezénél fogva kisegített belőle egy fiatal nőszemélyt. Atlasz úrnak az első pillantásra megborzongott a háta. Talán megint visszajöttek? Kitelik tőlök, a milyen kullancs természetűek. De a második pillantás megnyugtatta lelkét, nem Boglárék voltak.

Félve pillantott egyszer-egyszer oda, de hirtelen elfordult, mert megijedt attól a csunya, majomforma fejtől, a melyen ugy hátrasimult a homlok, mintha lefésülték volna s alatta a nagy vizes szemek, a melyekkel a szerencsétlen kibámult a világba a nélkül, hogy megértett volna valamit s mintha mindig panaszolt volna, hogy: lássátok, milyen butának teremtett engem az Isten.

Amikor a szánkák megállottak s az urak kiszállottak, a két öreg elbámult a fiatalokon. Nézd, mondta Halász Karvaynak, nézd, milyen pirosak; majd kicsattan az arcuk. Karvay-papa legyintett: Hja, a fiatalság! Ezeké a világ. A szobaleány riadtan lép félre előle. Az ebédlőben a terített asztalnál már ott ül az asszony. Csak a rendes pártiját játszotta a kaszinójában s én tudtam ezt.

Kilenc órakor, mikor a szobaur melléje telepedett a festőállvánnyal, vásznakkal és festékes ládával, ő még mindig az asztallal foglalkozott, hogy biztosan álljon az udvar gömbölyü kövein. Később délelőtt, mikor már melegebb volt, kihozták Jung Kálmánt. Mindenki segitett az ágyát vinni, csak Jungné ment vissza a szobába sirni. Odakint jobban látszott, hogy milyen sovány és vértelen.

Milyen szép lett volna időtlen-időkig csendben, békességben farigcsálni körtefa Madonnáit s lám most összezavarodott, sarkából kifordult, tótágast áll, dühöng és tajtékzik körülötte minden és egész nap síró-rívó asszonyokat, hencegő rekrutákat, részeg huszárokat, káromkodó sebesülteket és jajveszékelő menekülteket kell hallgatnia.

Ez boszantotta s olykor idegessé tette, mert ő sohasem udvarolt a leánynak és különösnek találta, hogy azok kitűzték őt leendő vejüknek, holott ő nem szándékozott nősülni, s szíve mindaddig az ideig érintetlen maradt, míg Dóziát meg nem látta. A milyen álmodozó természettel bírt, éppen oly keveset törődött ily tekintetekben a világ fölfogásával.

Milyen jót nevetne, ha estére azt hallaná, hogy ez a hetvenkedő kisasszony lefordúlt a lóról. De ezen nem volt alkalma nevetni. A kirándulók késő este széles kedvvel érkeztek haza s a vacsoránál nem győzték eléggé dícsérni a mai élvezetes napot. Atlasz úr, ki egyedül ült az asztal végén, mert az öreg asszonyság már lefeküdt, hiába leste, hogy a kisasszony lefordulására kerüljön a szó.

A Nap Szava

férjeik

Mások Keresik