United States or Iraq ? Vote for the TOP Country of the Week !
A megérkező vonatról azonban csak Eveline grófné szállt le, minden kiséret nélkül. Szemei vörösek voltak és igen szomorúnak látszott. Baj van? kiáltott ijedten Atlasz úr. Hol van a gróf? Hol vannak a grófi gyerekek, az én unokáim? Egyedül jöttem, nincs semmi baj, felelt gyorsan Eveline. Siessünk, üljünk a hintóba, ne bámuljanak rám az emberek.
Jó reggelt kivánt neki s azután így szólt hozzá: Kegyébe ajánlom magamat, kisasszony. Kérem, emlékezzék rám szívesen. Milyen ünnepies! Elmegy? El. Kár. Szerettem volna, hogyha még marad. Az urak nem szívesen beszélnek franciául s én oly keveset tudok németül! Ön volt az egyetlen gavallérom. De remélem, még látjuk?
Tanítgattam, kérleltem; esdekeltem neki: mondj már valamit, édes, amire úgy vágyom tetőled; ölelj meg egyszer már magadtól, nagyon nagyon... ne engedj elepedni, kis madaram; csicseregd bele a lelkembe a szerelmedet, hisz' énnekem csak te kellesz a világon. Ilyenkor félénken nézett rám.
Utoljára az anyósom ment el hozzá, de nem bocsátották be, valami elegáns beteg volt benn. Akkor más doktor után szaladtak, de már késő volt minden. Mikorra én hazaértem, tudja az Isten, hogy hogyan jutottam el Meránból idáig már meg volt halva. ...Kapitány ur! Soha szebb halottat. Gyöngéd, rózsás pirosas volt az arcza, aludt, tisztára aludt... Rám nem lehetett panasza senkinek.
Nem beszéltek sokat; de minden szónak volt valami különös izgató értelme, amit váltottak. „Hát igazán gondolt rám?..." „Lássa, milyen nyomorult a tehetetlen leányok sorsa..." „Még megvan az az almavirág, amit magától kaptam..." „Én meg a legszebb verseimet magához írogattam..."
Teszünk róla! viszonzá Holcsi oly mogorva, fenyegető hangon, hogy Klára összeborzadt. És hova megyünk? kérdé azután. Egyelőre Budapestre, később tovább. Ez a leány, mint tudod, rám nézve vagyont képvisel és a jelek után itélve, Oroszlay beavatkozása megfoszthat attól. Azért minden áron elejét kell vennünk, hogy az ne történhessék. Értsd meg jól, minden áron!
István! Óh, István! Te élsz! Hála neked jóságos Istenem! sikoltá az öröm ujjongásával Klára és az ifjú kebelére borult. Élek, Klára, élek! Most már enyém lesz! Nem választ el bennünket senki! ujjongott István is boldogan. Tüstént ide mellém jösz, Klára! Micsoda immodestus viselkedés ez? rivallt rá atyja haragosan. Bátyám uram! Nézzen rám! A fővezér kapitánnyá nevezett ki vitézségemért.
Egy hétig szinét se látni; azt beszélik róla, hogy talán már meg is házasodott s amikor megjön: tessék, rám se néz! Annyira érdekli az a két leány? Mondjon róluk valami rosszat, lelkem.
Amerre szállottak, tűnő fénysugárnak tetszettek s addig addig nézegettem őket, amíg végre minden sakálhangverseny mellett is el nem nyomott az álom. Mire gyorsan felöltöztem, a rádzsa már várt rám a hajtókkal, akik elefántok voltak. Nem telt bele félóra, már megérkeztünk a jungle olyan pontjára, ahol a tigrisek az éjjel levágott tehenet felfalták.
Nagyon régi nem lehet, mert arra még fiatal! Rám azt a hatást tette, hogy igen komoly ember, kiben lehetne bízni. Nekem nem tetszett a szeme... Tekintete éles, mintha az ember lelke mélyére akarna látni, s pillantása gyors és nyugtalan. De még ma írok gyámatyámnak s megkérdezem tőle, ki ez a Kardos nevezetű mérnök. Várj pár napig, viszonzá érthetetlen nyugtalansággal Dózia.
A Nap Szava
Mások Keresik