United States or Ecuador ? Vote for the TOP Country of the Week !


Én nem kívánkoztam utána, nem is tudnék vele beszélni, s azt sem tudom, tegezzem-e vagy nagyságos asszonynak szólítsam? Egyszer volt itt, körülfordult a szobában, megkérdezte, nincs-e valami kívánságom, azután elment. És te mit feleltél neki? Semmit. Nem tudtam, mit mondjak. Kezet csókolt? Eszébe sem jutott. De nem is szerettem volna.

Nem csalódtam benne, gondolta és egyezerre minden erejét visszatérni érezte. Katonák, kiáltotta elfulladva, utánam. Még mindent meg lehet menteni. Megfordult és a csapat élén rohanni kezdett fölfelé. Sűrű golyózápor sivított el fölöttük. Bátorság, fiaim, hiszen nem találnak. A katonák rendületlenül követték. De ebben a pillanatban egy legény ordítva bukott arcra. Egyszerre vége volt mindennek.

Ez még mindig nevetve tekinte bele; de alig futá által tartalmát, s a vénség minden redői megkettősültek homlokán, s csak azért nem sápadt el, mert arczai különben is vetekedtek az aszott falevél színével. Hát uram?

De vert róla a szó a kaszárnya szobáiban, hogy múlt vasárnap egy huszárt, előtte való héten két gyalogost vittek el onnan a háborúból. El kellene oda menni. Nem mert; előbb még tanulmányozván a pénzbeli készséget, megint egy pohár borra máshová betért. Így jött csak meg a bátorsága.

Huszár-atakk: vagy-vagy. Megostromlom a várat s ha a roham sikerül, dobpergés mellett vonulok be. Ha nem sikerül: rükverc, tisztelegj! Katona vagyok. Szamár vagy. Ugy-e, erre nem tudsz felelni? Azt felelem , hogy ha akarsz még egy ötvenes partit, nem bánom. Jól van. De for-ok nélkül. Ezt meg fogom nyerni. Úgy látszik, tűzbe jöttél. Igaz, még egyet.

Nem akarom elveszíteni az állásomat, mert akkor nem mondhatom el magának azt, a mit mondani akarok. Ugy? Nem találta ki? A lány halkan s egy kicsit bután felelt: Nem. Hát azért? Este pedig egy pillanatra ráhajolt az asztalra s belesugta a nagy könyvbe: várom. Künn találkoztak.

Igy mindketten boldogtalanok lesznek, s én úgy ismerem őt, hogy nem fog e határozatba belenyugodni. Nem fogom őt többé látni s megnyugszik a sorsban és elfelejt. De Veronika nem osztotta ezt a nézetet, némán, tagadólag rázta meg fejét, s gondolkodva szögezte a szőnyeg virágaira szemeit. Azt hitte, nem fogja tudni elfojtani zokogását.

Olykor lement a pincébe s a falra hosszában felragasztott faggyúgyertya fénye mellett fölolvasott a Luminatoriulból a hunyadiaknak. De azok ritkán értették meg s nem is akarták megérteni. Csak az alma ára legyen mondta Juon. Bun mondta a másik s ne telepítsen ki bennünket a policáj. E dolgok Miklóst lassan elkeserítek, bár benső viszonyban maradtak azután is.

Te, Z. A. polgártársam és a veled együtt ebédelők még akkor fordultok a pihent oldalatokra, s horkoljátok ezt a melodiát: „oh, édes hajnali álom“. Tiz óráig elolvasom a hirlapokat, megcsinálom a jegyzeteimet, a mi nem elfelejteni való, azt naplómba jegyzem, mert abból élek; te, kenyeres társaiddal együtt akkor keféled meg a körmödet.

Az pedig kisérteties páthoszszal voná elő kebléből a tőle elhozott ujságot, s az aláhuzott sorokra mutatott. Ime uram, itt a bizonyitvány, hogy én meghaltam, s a halottak, tetszik tudni, nem esznek. A buldogg emlékezetű Bach-korszakban egyszer nem volt már egyéb dolga a miniszternek, hozzáfogott a tanügy centralisálásához.

A Nap Szava

szendergett

Mások Keresik