United States or Switzerland ? Vote for the TOP Country of the Week !
A Kartigám alakjai! rebegi az író Szemében köny csillan föl. Aztán a kupa alján végighuzódó fölírást betűzi. Az Kártigám auctorának, a nagy ivónak! Adta teremtette! pattog az öreg tovább. Kuny elkapja a már szinte egészen kihült kupát s megnézi. Itt nem fogott jól a máz! csitítgatja öreg barátját. Azért sült ki író helyett ivó. Igy is helyes! dörmög a háta mögött Balásy. A társaság nevet.
Mit értesz ez alatt? Olvasd el ezt a levelet, aztán meg fogod látni, mit értek ez alatt. Sándor átvette a levelet és olvasni kezdte. Arczán eleinte csak kíváncsiság látszott, de a mint vége felé közeledett, elsápadt, szemöldei összehúzódtak s a papir reszketett kezében. Oly tekintettel emelte szemét apjára, hogy Atlasz úr megijedt s szinte megbánta, hogy felnyitotta fia szemét.
A vénasszony visszasegítette a székre, melléje állott és türelmetlenül szólott rá, ha kicsuklott melléből a sirás. Nem olyan világ szépe, lelkem, hogy ilyen lármát csináljon. Majd jön, mulat még egy kicsit... Egyszerre aztán jött az ember. Zavarban volt egy kicsit s ezt azzal igyekezett elpalástolni, hogy hebehurgyán sietett.
Sohasem unja? kérdezte. Mert biz itt egy kicsit egyhangú, azt hiszem. Ó, Istenem! Egyhangú! Mint a legbensőbb imádság; a mezei munka maga is imádság „add meg a mi kenyerünket"; és azt a mezei munka adja. Hol tanult ilyen szépen imádkozni, kis Gina? A leány a neve hallatára megint elpirult. A zárdában, mondta a többiekkel; meg aztán idekint, ahol minden imádkozni tanít.
Vártak egy darabot és az ajtót nézték. Odakünn valaki a lábát törölte a pokróczon, de még mindig nem jött be. Talán megnyálazta a kezét s végigkefélte vele a kabátját. Valami olyas nesz hallszott, aztán meg halk, tartózkodó kopogás és Kulecz benyitotta az ajtót. Kómikus kis szürke ember volt, hosszu fekete felöltőben, a mit a szobában se vetett le magáról.
Aztán újra ittak, frissen megtömték pipájukat és lábukat rázogatták zavarukban. Lőrinc végül nekibátorodott: Szeretnék egy vityillót valahol Mohácson, a Duna partján, az udvaron öreg terebélyes diófát, amelyről ősszel gyerek veri le hosszú póznával a gyümölcsöt.
Ezt kell legelsőbben is kitalálnunk, tisztelt társam és vendégem, don José Venegas de Herrezuelo! Nem jobb lenne, ha mindegyikünk magában elmélkednék? Én itt a laboratóriumban, kegyelmed pedig a bibliothecában. Három nap múlva aztán egybevetjük elmélkedéseink eredményét! Megkísérthetjük!
Hét órára mi is készen vagyunk az esti postával, ti is a dinéevel; akkor aztán együtt elmehetünk a szinházba; én a földszintre, te a páholyba.
Boszankodott s a kincskereső konokságával bujta tovább a régi irásokat, a melyek már esztendők óta hevertek a nagy almáriumokban. Aztán szétosztotta a darabokat, csákányt adott a mások kezébe is, hogy csak vájják a sziklát, majd csak ráakadnak az aranyra, a minek ott kell lenni valahol. Egy reggel az egyik rendező nem minden szó nélkül adta vissza a rábizott darabot.
Neki örültek az öreg urak. Álmélkodva hallgatta mindenki az ifju próféta elragadó szónoklatát. No, ez lesz a mi papunk, mondák a gyönki sógorok. Valóban mindenki el volt büvölve a szónok gyönyörü előadásán s már-már bevégzendő vala beszédjét, midőn igy szólt: „ja meine Kristen hier ruhen ihre Pulvern“, s a gyászkönyüket elfojtott kaczaj váltotta fel, mely aztán biz a német papságot is elfujta
A Nap Szava
Mások Keresik