United States or Guyana ? Vote for the TOP Country of the Week !
Bizonyára úgy kell lennie, ahogyan ő mondja. Csak azon zúgolódott magában: De hát mért nem mondta mindjárt?! A pokol tudta, hogy úgy van. Én nem. Persze, a szinésznő sem mind egyforma. Az egyik szőke, a másik barna. De azt meg kell mondani. Ha megmondják, akkor mindjárt tudja az ember. Azelőtt ... azelőtt nem kellett kérdezni.
A következő nap délelőttjén több ízben végigjárta az egész frontot és ismételten is alaposan kioktatta az embereket, hogy milyen egy becsületes »Schützen-Graben.« Tudta minden ember, hogy milyen, de azért úgy hallgatták a recsegő magyarázatot, mintha most hallanának a dologról először életükben. Az öreg úr ugyanis szerette, ha nagyon figyelmesen hallgatják.
A festő utána nézett s akkor sem tudta betenni az ajtót, mikor már eltünt a szemei elől. Szegény gyermek... Már nem vagyunk mi egymáshoz olyan őszinték, mint eddig, mondta egyszer a leány s megteltek a szemei könynyel. Miért? De igen... Miért nem beszél nekem többé arról, a mint gondolkozik? Olyan szép volt... De nem igaz. Nem! Ön mondja ezt? Ön? Én, beláttam.
Nagy lelki megrázkódáson ment keresztül, míg el tudta magát a távozásra határozni, s még nagyobb próbáltatások vártak rá, midőn szökési szándéka fölfedeztetett, s őt Eszthey grófné magával vitte.
Azt sem gondolhatta, hogy Sándor szerelme meghült iránta és megbánta házasságát; hiszen gyöngéd, figyelmes volt hozzá, kedvét kereste, gondoskodott kényelméről, aggódott jóléteért, egészségeért, és ha a sötét felhők eltüntek arczáról, ha le tudta győzni komorságát, ha elüzhette gyötrő gondolatait, oly szenvedélylyel, oly, csaknem erőszakos, szerelemmel szorította keblére, mintha valami képzelt ellenség karjaiból ragadta volna vissza, és őt is, magát is kárpótolni akarná a pillanatnyi hidegségért.
Midőn Kardos elvégezte beszédét, helyeslést és elismerést várt, mint a hogy azt a törvény embereinél talált, de csodálkozva látta a gróf némaságát, tünődését, sőt oly nagy elmerültségét, mintha ő jelen sem lett volna, s alig tudta csalódását e fölött eltitkolni. Most még egy kérésem volna önhöz. Kardos, mondá Oroszlay, észrevéve a csöndet, mi a detektiv elbeszélése után közöttük beállt.
Abban a pillanatban, amikor vállamra lódítottam a Manlichert és el akartam indulni, lecsapott a villám, mely az imént fejemen suhant keresztül fantasztikus gyanu gyanánt és úgy megdöbbentett, hogy a hatás első percében valósággal torkomon akadt a szó. Megnémulva bámultam, mint egy fatuskó. Egy árva hang sem tudta elhagyni a számat.
Vidovicsnak úgy tetszett, mintha ugyanebben a pillanatban egy kar mozdult volna meg a homályosságban, hogy valamitől visszatartsa a haragos kis szőkét. Mit akart ez a mozdulat? Azt, hogy: „Ne hívd be!" vagy azt, hogy: „Ne légy nagyon goromba!" nem tudta kitalálni. De nem is volt ideje ezen gondolkoznia. Várták; belépett.
Hanem a hajdu nem tudta azt elképzelni, hogy a nádor ő fensége szobájába akkora szegény ember vihessen be akármiféle edényt is, mint az ordinánczhuszár; ellenkezőleg ugy gondolkozott, hogy urnak való munka az, s fogta a beviendő edényt és sietve beállitott vele Huszár árvaszéki ülnökhöz.
Mert most már tisztán látta, hogy mióta Dózia elhagyta az intézetet, minden esemény Holcsi által kieszelt fondorlat volt, melynek hogy hol gyökereznek és hova vezetnek el szálai, azt most még nem tudta megfejteni, de erősen gyanakodott, hogy az ügyvédnek nem lehetnek jó czéljai Dóziával, annál is inkább, mert nemcsak ő, de mindenki aljas embernek tartá Holcsit s igen rossz hírben állt, mi nem szokta ok nélkül sujtani az ártatlant!
A Nap Szava
Mások Keresik