United States or Angola ? Vote for the TOP Country of the Week !
A mester nincs honn, elutazott! felelé, ő is meghajtva magát, de rideg, elutasító hangon. Elutazott? Hová? ha szabad kérdeznem. Mindenekelőtt azonban szabad tudnom, kihez van szerencsém? Én páter Julián, felséges császári urunk gyóntatója vagyok! Tudom! Én pedig a mester adeptusa! volt rá a válasz.
Az idei ötven pengőt a doktor urnak szántam. Tudom, hogy nem sok pénz, hanem egy ilyen magamforma ember nem képes többre. Arra kérem, hogy a mikor ideküldenek majd tőlem, hogy baj van, legyen szives azonnal az asszony mellé menni és segíteni rajta. Megteszi? Hogyne kedves barátom... Mondja becsületszavára. Nevetséges.
Csak azért... Titokban ugyanis semmit sem gondolok rólad... Elhigyjem? El. Amit titokban gondolok, azt nyiltan is akármikor elmondhatom. Sem rajtad nem esik miatta folt, sem rajtam. Regina bólintott. Schon gut... tudom, hogy tisztességes ember vagy. Olyanforma... Ezt a haszontalan beszédet sikerült abbahagynom.
Nem tudom, mit gondoljak önről, rebegte teljesen megzavarodva. Semmi különöst! kiáltott föl nevetve Kardos. A véletlen összehozott Dózia kisasszonnyal, kit kis gyermek korában szerencsém volt ismerni. Családja jó volt az én családommal s azt hittem, örömmel hall valamit a multból.
És most már talán nem is mégy? kérdé Béla. Okvetlen kell mennem, de nem tudom, mikor indulhatok. Ujságot is akartam neked napok óta mondani, folytatta Eszthey... Emlékezel még a 112-ik számú bérkocsira? Oroszlay szive megdobbant e kérdésre. Hogyne emlékezett volna? Kérdőleg tekintett a beszélőre, s elfogultan mondá: Emlékezem, te többször beszéltél arról, s valami éjjeli kalandról.
Boglár Kálmán hívta ki, s mire oda értem, Lándsa már meghalt. Hát a Boglár Kálmán? kérdé Atlasz úr rémülten. Nem tudom. Semmit sem tudok. Ne kérdezz többet. Hol van Klára? Elment, felelt félénken Atlasz úr. Elment! Hová ment? kiáltott Sándor, úgy megrántva a kantárszárat, hogy megriadt paripája ágaskodni kezdett.
Az öreg grófnénak is az volt a neve... És a vén cseléd megcsóválta fejét, s jelentőségteljes tekintetet vetett asszonyára, ki félrefordítá fejét, de azt látta, hogy elpirult. Száz és száz embernek van ugyanazon neve, mondá azután bizonyos zavarral Hermance. Hogy jutott most éppen napam neve az eszedbe? Magam sem tudom, grófné.
A kisasszony büszke, nem tudom, hogy mire, de büszke s meg se hallgatta a fiam. Az én fiam... Elutasitotta, mint valami közönséges más fiut. Nem szeretem. Mindegy. Azért nem lett volna szabad a kisasszonynak olyan kurtán végezni az én gyermekemmel. Az nem az a fajta, akinek ajtót lehet mutatni. Mondhatott volna neki egy pár jó szót. Minek? Hogy a fiu el ne keseredjék.
Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a bolond, lármás kis várost? Nem tudom mi lesz hat hét mulva. De fogadni merek, hogy maga sem fog túlságosan meggyászolni bennünket. Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának.
Magam sem tudom... de egy pillanatra annyira megzavarodtam, hogy szinte megdöbbenve bámultam rá. A patvarba, mi ez? Csak nem az fog kisülni ebből a dologból, hogy voltaképen én voltam félbolond, amikor ezt a kis vöröst bolondnak tartottam? Nem, ez nem valószínű igyekeztem magamat kellemetlen zavaromban megnyugtatni ily emeletes szamár talán csak mégsem vagyok...
A Nap Szava
Mások Keresik