United States or Ecuador ? Vote for the TOP Country of the Week !
Ez a Regina alighanem olybá vette a dolgot, mintha a saját családjából kapott volna rajta valakit egy csomó füllentésen és mintha tüntetni akart volna a haragjával, hogy ő nem olyan, mint ez a családjabeli hazug... Egyébbel ezt a teljesen fölösleges dühösködést egyhamarjában nem tudtam sem magyarázni, sem mentegetni.
A dolog annyira lehetetlen volt, hogy józan értelemmel egyhamarjában föl sem lehetett fogni, és íme, mégsem volt képtelenség és nem volt képzelődés, hanem valóság: az a gyorsan hozzámsiető vézna teremtés az ő apró szemeivel, fintorgató mókus-orrával, sipka alá szorított dús vörös hajával és kevélyen előreálló mellével Regina volt, a harapós vadmacska, akinek apró foganyomát most is meg lehetett látni a kezem fején.
Akkora művész a női hangulatváltozások titkának kifürkészésében persze nem voltam, hogy az okot is kitaláltam volna. Igaz, hogy meg sem próbáltam. Hegyezzen zabot az, akinek efféle tudós játékokban kedve telik. Néhány perc mulva megint megpróbálkoztam a kínálgatással. Hozzam az üveget, Regina? Meglásd, milyen jó dolog, ha az ember lába fázik, aztán egyszerre csak nem fázik.
Nem tudom... egy kutya... suttogta ismét a leány s eközben óvatosan csúszva a barlang nyílása felé játszta magát. A fölfedezés egyszerre az én fejembe is szeget ütött. Nyomban fölemelkedtem és szintén a barlang szája felé iparkodtam. Csakugyan! A kis Regina csodálatos fülei most sem tévedtek.
Hát én már kezdek urasan megmelegedni, Regina, mondottam, miközben tapogatózva visszaigyekeztem vackom felé neked is azt kommendálom, hogy kövesd példámat és melegedj meg. Sohasem ittam pálinkát hangzott a sötétségből. Nem is azt kommendálom én, hogy idd a pálinkát, mint egy tót napszámos, hanem azt, hogy kóstold. Aki úr, az nem issza az ilyesmit, hanem csak kóstolja. Nem kérek.
Megfogjam a kezét, vagy ne fogjam meg?... Az ördögbe, hát ez igazán szamár komédia... Nem jól gondolkozol, Regina próbáltam megkockáztatni egy ügyetlen hízelgés-félét, tudnod kellene, hogy már annyira hozzám tartozol, hogy inkább levágatnám a félkaromat, semhogy valamiféle bajba sodorjalak. Hozzád tartozom? Akár csak az édes testvérem. Mégis itt akarsz hagyni?
Vállamra csaptam a puskámat is és szótlanul elindultam. Regina elégedetlenül rázogatta vörös fejét. Haragos pulykamérge, mintha egyszerre elpárolgott volna. Nyilván azt képzelte, hogy csúful megsértett és most neheztelek. Azért nem adtam választ. Holott pedig azért nem adtam választ, mert arra az igazságra, amit szemem közé kiáltott, nem igen kínálkozott talpraesett riposzt. Szótlanul mentünk.
És engem is megvernének... folytatta elgondolkozva, miközben hunyorgó szemei belebámultak a távolságba, ezt mondtam mindig Adolfnak és jól tettem, hogy mondtam. Aztán ki volt ez a Dolfi? Az? Egy fiú. A bácsim fia, a nagy Regina testvére. Aha! Tehát afféle házi tolvajszarka. Mi az? Most már semmi...
Hátha egy szó sem igaz az egészből? Hátha csak meg akar félemlíteni és most »visz« magával... az ördög tudja, hogy miért? Az ilyen nem normális teremtés értelme felette bonyolult lelki műhely. Nem szabad csodálkozni a legképtelenebb bukfencen sem. Ennélfogva... Nem fűzögethettem tovább a minden előzmény nélkül hirtelen fölvillant gyanut. Regina megfordult és rámkiáltott: Itt vagyunk!
Lehetetlenségnek látszott kibújni ebből a mindenfelé felém ütköző és utamat elálló sűrűségből. Bármily figyelemmel vizsgálódtam is, nem voltam képes a kiutat fölfedezni. Ez pedig nem volt kicsi dolog, gyakorlott erdész-szemeimet nem oly könnyű munka zavarbahozni. Kénytelen voltam végleg megállani. Regina! A leány épen velem szembe bukkant ki a sűrűségből.
A Nap Szava
Mások Keresik