United States or Hong Kong ? Vote for the TOP Country of the Week !
Nyilvánvaló azonban, hogy nagyon kevés olyan cikk volt, amiből állandóan és annyi kellett volna, amennyit a rabszolga vagy jobbágy mindennapi munkájával folytonosan előállított. A rabszolga vagy a jobbágy munkája így hiábavalóvá lett volna, ha a gazdája nem segített volna ezen úgy, hogy a rabszolgát olyan gazdának adta bérbe, akinek a rabszolga munkájára éppen szüksége volt.
Éppen kiért a dunai töltésre, a védőgátra, amelynek a kanyarodójánál gunnyasztott a gátőr viskója. Eszébe jutott, hogy ott jó víz van a kútban; tikkadt volt, kivánta a hűs italt, arra tartott, nem kellett az útjából nagyon eltérnie. A gátőr, az öreg Pandur Gazsi, otthon volt s húzott is neki friss vizet szivesen. Éppen a vacsoráján rágódott volt, valami tyúkcombon vagy micsodán.
Utálta a vért és a szenvedést, mert nagyon egészséges volt a szíve, husa, idegrendszere. Semmi szépet nem talált a szenvedésben, mert bőségesen és egyszerűen tudta élvezni az örömöket. Sajnálta volna itthagyni a pipáját, boroskancsóját és Lőrinc testvér pompás mártásait. Őszintén megvallotta: nagyon kiváncsi arra, hogyan végződik ez a háború.
Elmondta, hogy jött rá az évek előtt elkövetett bűnre, és sok fáradság után sikerült neki rábirni Somorjayt a vallomásra, minek alapján tette meg a följelentést Holcsi ellen. A vádlott ismét gúnyosan mosolygott, de nagyon halavány volt, s kezét többször szíve tájékára szorítá, mintha valamely fájdalom kinozná.
Néhány öregasszony rögtön összedugta a fejét s nagy sápítozással állapodtak meg abban, hogy: elvész a világ, most már bizonyosan elpusztítja az Isten. A világnak nem sok bántódása lett a vasut miatt, mindössze abba a nagy hálóba, amely körülöleli, behimeztek egy uj kis szálacskát, hanem a mi embereink nagyon pórul jártak vele.
E szavakat magas termetű, komoly, okos kifejezésű, harmincz-negyven év között lévő szép asszony ejté ki nevetve, s komornájához beszélve, mialatt az kalapját fejére illeszté, de kinek nagyon komor, megrovó tekintete mulattatni látszott úrnőjét. De hát hova megy, grófné?
Talán nem kellett volna itthagyni... Igaz, megígértem, hogy visszajövök, aminthogy íme, vissza is jöttem, de talán mégis helyesebb lett volna, ha engedek kívánságának és vele együtt indulok útnak. Ez ellen szintén mozgásba tudtam hozni egy sereg okos érvet, benső érzésem mindazonáltal mégis az maradt, hogy nem kellett volna szegényt egyedül hagyni. Ez hiba volt... nagyon sajnáltam.
Nem loptam, nem csaltam, csak legföllebb koldultam, ha már nagyon éhes voltam, de azért senki világtolvaját annyiszor be nem zárták, mint engem.
Ott leestem, ugy szedtek fel a kapu alól, mint egy zsákot és folyton félre beszéltem. Nem is igaz, nem beszéltem mást, mint a mi az eszembe járt folyton, de mások persze azt nem tudták, azt hitték, hogy megzavarodtam. Én csak féltem, minek szégyeljem, féltem nagyon mindenkitől, a kinek kard van az oldalán, vagy puskát, revolvert hord.
Dózia láthatólag megdöbbent e szívből fakadó fájdalmas hangra; egy pillanatig kérdőleg nézett e könnyes szemekbe, azután ajkához vonta a grófné kezét. Bocsánat! rebegte meghatott hangon, tudom, hogy nagyon rossz és hálátlan teremtés vagyok s az is maradok mindig. Ezt nem akarom hinni és mondani, Dózia.
A Nap Szava
Mások Keresik