United States or Martinique ? Vote for the TOP Country of the Week !
Jakab gróf azonnal megismerte benne a fénykép eredetiét, mit Esztheynénél látott, de mennyivel szebb, igézőbb volt az élő, ki szinte nem tudta róla elfordítani tekintetét, s a csodálat oly őszinte kifejezésével nézett rá, mintha egy szép álomképet látna.
És körülpillantva az utczában, belépett a kapun, eltünve a bérkocsis szeme elől, ki leugorva helyéről a kapuig ment s figyelmesen utána nézett, mialatt az fölhaladva a lépcsőn, Holcsi lakásánál állt meg, hol nyitva volt az ajtó s ő az irodába lépett. Az ügyvéd úrral óhajtok beszélni, mondá az egyik irodasegédnek, vigye be neki, kérem, névjegyemet.
Fölvette a kabátját, fejébe csapta a kalapot s rá se nézett az asszonyra, mig bucsuzott. Hát szervusz, most már csak szaladjak... Jól mulattál? Likőrt adott, finom, édes pálinkát, meg beszélgettünk... Hazajössz korán? Persze, amint lehet. Az asszony fakó kis madárarczára kaczér mosolygást erőltetett s okvetlenül meg akarta még ölelni az embert. Már mindegy, egy perczig még maradhatsz.
Az öreg komoran nézett maga elé és a vendéghez szólott. Mikor jöhetek el az írásért? Egy kis csend lett, de aztán megint szaporán beszélt az előadó ur. Otthagyta az öreget. Fiatalt keresett magának. Vagy igazabban az öreg kidobta... Igazán? Persze. Hét gyereket hagyott otthon. Jó vérű fehérnép...
Valóban, az anyag közepébe rejtve, szabad szemmel alig látható pirosas, kis kristályszilánkocska ragyogott. Bornemissza Lénárd az áhitat és borzadály leírhatatlan tekintetével nézett oda. Mester, a te kezeid végezzék a próbát! figyelmezteté José, és egy ólomgolyót dobott az olvasztókanálba. Bornemissza reszkető kézzel hullatá a parányi kristályszilánkot a megolvadt ólom közé.
Szemben a pince magas kőfala mellett Jung Kálmán feküdt csendesen és mozdulatlanul. Az ágy fejénél kissé hátrább volt egy szék, melyen vagy az anyja ült, vagy a tizenhatéves huga, a Róza, vagy más. Azért volt a szék kissé hátrább, hogy Kálmán ne láthassa, ha az ember sirt. Hát Kálmán csak maga elé nézett borzasztó nagy szemeivel.
Ki ön, kisasszony? A háztulajdonos leánya vagyok, Ketty. Valami ujat izent talán az apja? Nem, azt sem tudja, hogy itt vagyok. Magam akarom önt valamire kérni. Mi az? Fessen le engem. A festő elkényszeredve nézett erre-arra, nem volt biz' itt semmi olyasmi, amivel képet lehetne kezdeni.
Kadar lecsüggesztett fejjel, komoran nézett maga elé. Ajkain volt a kérdés hogy miért? de nem merte kimondani. Erős melle nehezen lélegzett, egyszerre gyorsan pislogni kezdett, mert kihullott volna szeméből a köny. Az ezredes igazán szánta, aggodalmas jósággal nézett reá, de most már, ha benne volt a beszédben, el akart mondani mindent.
Ha azonban a fiut nagyon elfoglalták a könyvei, napokig sem beszéltek egyebet, csak éppen, hogy köszöntötték egymást. Egyszer a leány a maga kedves, kisleányos modorában utját is állotta, a mint ebéd után gyorsan szobájába akart menni, hogy tovább tanuljon. Tudja Gergely ur, hogy maga nagyon goromba? kérdezte és kihivólag, valósággal vakmerően nézett fel a nagy emberre.
Menjünk még tovább, feljebb, szivecském, oda, a domboldalba; lássa, ahol az a rezgőnyárfa csoport nyúlkál az ég felé; ott szokott húzni a sneff legjobban. Az asszonyka megállott; komolyan nézett az urára. Összecsucsorította a száját: Hogy is mondja? Azt mondja: krojkrojkroj! Kacagott s az ura nyakába ugrott. Heki bömbölt; ő már szeretett volna a bokrok közt bújkálni, sneff után.
A Nap Szava
Mások Keresik