United States or Ireland ? Vote for the TOP Country of the Week !
Persze, tudtam, hogy igazat ad. Gondolkozzék mindég józanul az ember. Azért ne értsen félre. A lány szép, okos, jó... Hogy beszéltem e vele? Dehogy, hát hogyan beszéljek, addig csak nem járhatok ki az utczára, a mig rendben nincs ez a dolog. A miket eddig összebeszéltem, most már vegye ugy, mintha nem mondtam volna. Haszontalanság az egész, volt, nincs. Azóta nagyot változott a dolog.
Mondtam önnek, hogy nem jöttem rossz szándékkal, sőt ha tudatná velem Dózia hollétét, azt sem árulnám el senkinek s miattam maradhat ott, a hova vitték, s a hol, mint ön mondja, szeret és szivesen van... A mi pedig fivérével tett megjegyzésemet illeti, az nem akar gyanusítás lenni, de ha az volna is, tőlem semmi irányban nincs mit félnie, mert én tökéletesen szakítottam a multtal s nem törődöm önökkel.
És ma? kérdé elfojtott lélekzettel s elhalványodva Hermance. Mint mondtam, ma reggel tárva volt ajtaja, ágya érintetlen, kis fekete utitáskája sincs a szobában s az vele együtt eltünt. Úgy látszik, magával vitte.
No, de meg is fenyegettem a vén lustákat, hogy kicserzem bőrüket, ha valami hiba talál esni a kutyámban, míg oda leszek. Meg sem mondtam nekik, hogy hová megyek. Az ilyen csontos fejű vén parasztnak amúgy is mindegy. Nem érdekli ezeket már semmi, csak a róka, meg a farkas annak is csak a bőre.
De az a komponista megijesztett. Tudod, én is komponálok, nem muzsikát, de engem meg a betü zavar össze... Például, hogy a b-nek jobbra van a hasa, a d-nek pedig balra, meg ilyen szamárságok. Indulatosan rákiáltott a kocsisra. Álljon meg! Mikor már állottak, keservesen panaszkodni kezdett: Ugy zug, zug minden. Szedd össze magad egy kicsit. Igen, hát mit mondtam? Ne törődj vele. De igen fontos.
Szegény Sándorom, hiszen te beteg vagy, nagyon beteg vagy, mondá halkan, melléje lépve és végig vonva kezét izzó homlokán. Érzem, tudom, nem tagadom, beteg vagyok. Sokszor mondtam én ezt magamnak, sokszor neveztem önmagamat őrültnek és igyekeztem kinevetni őrültségemet.
És mit evett ez alatt az egész hosszú idő alatt? Nem tudom, válaszolta eltünődve körtét... málnát... Egyebet nem? De igen... málnát... Ezt már mondta. Mondtam?... Elfordította tekintetét és megint a tanya felé bámészkodott. Látta-e, nem-e, hogy ott minden korom, hamu és romhalmaz nem bizonyos.
Azt nem kívánom, öreg, felelt Manó nagylelkűleg. Elég nekem, ha elismered, hogy én is jó fiad vagyok, nemcsak Sándor, s megérdemlem épen oly gondoskodásodat, mint ő. Mégis jó fiú ez a Manó, szólt közbe az öreg asszonyság az ablak mellől, szokása szerint könnyekig megindulva, mikor valamelyik gyermekéről volt szó. Mondtam én, hogy nem jó fiú a Manó? kérdé Atlasz úr méltósággal.
Ahogy maga mondta, volt a rebbenős, szemérmes, halk válasz. Hogy mondtam? én istenkém. „Egy kicsit..." így mondta. A zászlós most már nem bírt boldog meghatottságával. Odaerőszakolta a kezét a kis leány muffjába és szótlanul szorongatta az engedelmessé vált kezecskét.
Hogy mit beszéltünk együtt, engedje elhallgatnom, melyből csak azt mondom el, hogy én megigértem neki, miként gyermekéről gondoskodni fogok. Hogy azt soha el nem hagyom, de ő nem elégedett meg igéretemmel, hanem meg kellett esküdnöm gyermekeim boldogságára, hogy a mit mondtam, meg is teszem.
A Nap Szava
Mások Keresik