United States or Nepal ? Vote for the TOP Country of the Week !
Oly meredeken emelkedett a tábor mögött a Cadinje-Brdó, majd mint a fal s vele szemközt a Lim vizén túl a Rajnovics-Brdó, mintha a kettő egy volt volna valaha, időtlen idők előtt. Alighanem úgy is volt, hogy a Lim tajtékos vize vágta őket ketté.
Hosszú, sovány ujjait, amint egy kis női zsebkéssel fogpiszkálót farag Kolárnak. A sápadt fiú megdöbbenése meg épen olyan heves volt, mintha mellen ragadta volna valaki, aki erős, aki ádáz. Érzéseinek összessége szétpergett. Csak egy maradt, mint mikor a száraz kalászba csak egy mag marad. Emlékezett.
Úgy érezte, mintha mindig így lett volna, mintha gyermek koruktól fogva együtt nevelkedtek volna, és üresnek, léhának, hiábavalónak tünt föl előtte minden, a miben eddig élvezetét találta, s még a lovaglás és vadászat is csak azért nyert kegyelmet szemében, mert megoszthatta e leánynyal. Boglár Kálmán, Atlasz úr megnyugvására, végre belefogott a munkába.
Dózia fejével intett, azután halkan rebegte: Nem maradhatok itt? El kell mennem? Ez a kérdés villámütésként érte Hermancet, összerezzent és gyorsan mondá: Nem, Dózia, itt lehetetlen maradnod, sőt e perczben még nem is tudom, hova fogsz menni, de gondoskodom rólad s légy meggyőződve, hogy szeretlek s a legjobbat kivánom neked. Jó dolgod lesz a jövőben is, oly jó, mintha saját leányom volnál.
Ha arra nézek, ahol az ágya van, mintha egy óriási nyitott kapu volna mögötte a pince falában és messzire el lehetne látni a világ mögé. Milyen nyájas, gyönyörű fiu! Estig telehull a párnája cseresznyevirággal. Az egész fehérségből csak a szeme sötétlik. Milyen kegyetlen a szépség Géza, Hogy minden szép. Minden, minden. Látod ott a Kis-Svábhegy mögött épen lebukik a nap. Az az Isten palettája.
Olyanok voltunk az új egyenruhákban, mintha csupamerő »extrában« feszítettünk volna és nem bejöttünk volna, hanem hazamenőben lennénk az extrában, hadd dagadjon odahaza, ha meglát, a Rózsi vagy a Kati szíve. Pénzemet, mely a hazulról hozott százhúsz forinttal együtt, lovam árát is hozzáadva, ötszázhúsz forintot tett ki, ügyesen bevarrtam a blúzom belső zsebébe.
Voltaképen lónak se való művelet volt bíz ez, de nagy szükség volt rá, úgy éreztem magamat ott a zápor paskolásában, mintha épen most kerültem volna diadalmas liliomtisztaságban a világra. Tobzódtam a bőséges vízben, mint a kacsa. Rám esteledett.
A hangját úgy hallom, mintha vadgalamb búgna. A szemét magamon érzem most is, mintha megbabonázott volna. Milyen szempár is az, azzal az el ellobbanó bolygófénynyel, amikor a pilláját lesüti. Darabot kéne írni róla. Az ilyen asszonyról lehet. Hanem a feleségének egy árva szót sem említett Partiékról. Sem másnap, sem harmadnap.
Némelyiknek tisztán leolvastam az arczáról, hogy szeretne egy lépést előre tenni, de nem mer. Az asszonyok tátott szájjal, nehezen lihegve huzódtak meg a férfiak háta mögött, s csak lassan indult meg a beszéd, pár szó, mintha féltek volna megzavarni a levegőt. Befelé hajlott, láttam, mondta egy öreges, meggörnyedt vállú asszony s ledobta válláról a nehéz téglahordó kast.
Sokan szaladni akartak, de dicséretére legyen a várbelieknek még a késő maradék előtt is följegyezve, ezek csak asszonyok és gyermekek voltak, és ők is nem azért szaladtak, mintha elfutni akarnának, mert így a kapunak vették volna irányokat s nem a bástya legmeredekebb részének, de vannak olyanok is, kik ezen tévedést a félelemnek tulajdonítják.
A Nap Szava
Mások Keresik