United States or Laos ? Vote for the TOP Country of the Week !
De sütött friss kenyereket valóságos magyarországi lisztből az albán, mik kissé drágábbak voltak ugyan, de legalább megtanulta belőlük a tábori nép, hogy soha ez Magyarországot, ha még egyszer visszajöhet bele, el ne igen hagyogassa, mert ilyen kenyeret úgy sem eszik sehol másutt a kerek világon. Az albán a kenyereket mindig estére sütötte ki, mert akkor volt leginkább éhes a nép. Hát jártak rá.
Uzsora nélkül, tevé hozzá kiegészítőleg Atlasz úr. Hála Istennek! Ezt senki sem mondhatja rólunk. Mikor az emberek beszélgetnek rólad és mondják: «a gazdag Atlasz Samu», mindig hozzá teszik: «pedig soha sem volt uzsorás». A másik meg azt mondja: «tisztességes úton gazdagodott meg». És senki sem vonja kétségbe, és csodálkoznak rajta. Miért csodálkoznak?
Jaj nagyságos tekintetes uram, én csak azt tartom; nem mindig tér oda az ember, a honnan jött; és azért magammal viszem a magamét. Vala a czigánynak okos felelete.
Az érsek titkon int a hajdunak, hogy hozza a következőt. Mikor a hajdu épen ki akarja cserélni az üres palaczkot telivel, a tiszttartó ráteszi tenyerét az üres palaczk szájára s odamordul a hajdunak: Hadd el öcsém, ennél többet soha sem iszom Csak tizenkét itczécskét méltóztatik mindig? kérdé az érsek? Épen csak annyit, felelt a tiszttartó. Azt azonban nem tudtam, hogy excellentiád is olvassa.
Alig találtam el azonban a testemnek legkényelmesebbnek látszó »nieder«-t, amikor most már meg Regina kezdett el piszmogni, saját kifejezése szerint még pedig eléggé nyugtalanul arra, hogy tudomásul kellett vennem a mozgolódást. Ejnye, még mindig piszmogsz? kérdeztem ugyanolyan dorgáló hangon, mint ő az imént. Nagy meglepetésemre erre halk nevetés volt a válasz. Ja... piszmogok. Aludni!
Kibírom akkor is, hangzott a gyors válasz, ha négykézláb kellene is innen elmennem, mert valahányszor csak körülnézek és megpillantom azt a pajtát... azt, ahol meg voltam kötözve... mindig végigfut hátamon a borzadály. Tudod, az nem volt tréfa... Tudom.
A családja azonban otthon volt és ugyanott volt egy kis földje is, visszatért hát mindig a maga régi falujába. Így tett az apa, így tett a fiú is, aki kitanulta apja mesterségét. Közben azonban haladt az idő. Az emberek művelődtek, újabb és újabb ismereteket szereztek. Szebb és jobb dolgokat szerettek meg. Hogy jutottak mindehhez? Külföldi kereskedők jöttek, külföldi portékákkal.
Elszaladt a Köztemető tájékára, egy öreg, csendes csapszékbe, amely közel lévén a sirkőgyárakhoz, mindig tele volt iddogáló kőfaragó-legényekkel. Odamenekült Dömötör s már útközben felcsillant a szeme arra a gondolatra, hogy ejnye a mindenségit, ha jó szerencséje és keze ügyessége cserben nem hagyja, ma délután háromszor egymásután kilenc babát üt le a kuglizóban.
Felejtse el a szegény kis Dóziát, ki mindig hálásan fog gondolni méltóságodra, mint nemesszívü jóltevőjére, s örökre hálás híve marad Dózia. Ez szép, okos és következetes levél, mondá Oroszlay gróf. Azt találja? Én az ellenkezőt hiszem, s meg vagyok győződve, hogy Dózia ezt a mások befolyása alatt írta, mert az irály oly határozott és hideg, hogy ő bájos, gyermekes lényével ezt nem írta volna.
Klára válópert indított ellenem! Miért? Mi szüksége van rá? Nem hagyott el itélet nélkül? Nem elégedett meg ezzel a büntetéssel? Mit akar többet? Miért hurczolja törvényszék elé nevünket? Mi már elváltunk... örökre... nincs szükségünk a törvény szentesítésére. A törvény szentesítésére mindig szükség van, hogy egy törvénytelen állapot törvényessé legyen, felelt a plébános nyugodtan.
A Nap Szava
Mások Keresik