United States or Slovakia ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ezt mondotta: Nem beszéltél ostobaságot, de nem is azt mondtad, amit titokban gondolsz... Hein, barátom van nekem is eszem. Nagyon jól tudom én, hogy keresztül mennél annak a muszkának a lelkén, aki megtámadna, ezt azonban bármely becsületes fiú megcselekedné, ha látná, hogy egy ilyen magamfajta vézli veszélyben forog. Ez igaz. Ezt minden becsületes magyar katona megcselekedné. No, látod!

Végső szavait már a kapun kívül mondá, melyet a csapláros szerencsés utat kivánva ismét bezárt; most az utczán ment föllázítva minden ház kutyáit, melyek a zárt kapukon ki nem törhetvén nagy zajjal ugatának, s a lárma csak akkor kisebbült, midőn vándorunk az országútról letérve, részint a rövidebb és hüvösebb ösvény miatt a helység mellett viruló gesztenye erdőbe lépett.

Minden osztály kikandidálja a maga követjelöltjét, először rendes tagokat választanak, azután pedig rendetleneket. Hát a mint a filozófusok megválasztották a maguk rendes tagját, s következett volna a mathematikusokra a sor, akkor feláll egy historikus s azt kérdezi a mathematikai osztalytul, hogy ha 43-at a 42-ből kiveszünk, mi marad ott? Marad kacskaringós menykő! felelnek neki.

Szegény kis Regina... sovány tagjai majdnem megszakadtak a szívós erőlködéstől, de nem engedett, minden pihenő után ismét azzal a makacs energiával húzta tovább a kocsit, melyet ebben a csodálatos teremtésben már annyiszor megbámultam. Szeretettel, megilletődve tekintettem .

Nem tudja, mi lelte; unalmas, hideg, utálatos minden, a mi körülötte van, a miben azelőtt kedvét találta.

Régi biz az, mondá a korcsmáros, e héten még nem sütött a feleségem.“ No hát nem sütött. A vendéglős maga teritett fel, ő hordott fel minden tányért, poharat. „Hát a szép asszony hol van?“ „Hát csak megvan maga magának.“

Annál nagyobb gyönyörűség, mert a pokollal be van fejezve minden munka s a festőnek nincs többé semmi dolga a templomban, sem a kastélyban. Atlasz úr előkelő nagylelkűséggel föl is szólítja, hogy nyújtsa be számláját, de rögtön újabb vereséget szenved, mert a jelenlevő plébános kijelenti, hogy ez patronátusi dolog, melyet csak Sándornak van joga elintézni.

Az a , hogy szárazban ülünk. Igen, ez a . Fölnyaláboltam, ami kezem ügyébe került és minden rend nélkül, úgy ahogy jött, kvartirba helyeztem cókmókunkat. Néhány hegyesen kiugró sziklaél ruhafogas gyanánt használódott: fölakasztottam rájuk a magam meg a Regina köpenyegét, hadd száradjanak.

Sohasem unja? kérdezte. Mert biz itt egy kicsit egyhangú, azt hiszem. Ó, Istenem! Egyhangú! Mint a legbensőbb imádság; a mezei munka maga is imádságadd meg a mi kenyerünket"; és azt a mezei munka adja. Hol tanult ilyen szépen imádkozni, kis Gina? A leány a neve hallatára megint elpirult. A zárdában, mondta a többiekkel; meg aztán idekint, ahol minden imádkozni tanít.

Ez s a fölvetett ajkain ülő durvaság adának némikép talán kegyetlenségnek nevezhető nyerseséget egész valójának, mely vonást azonban ő minden erejéből nevelni és kitüntetni látszott, alkalmasint életmódja következtében.

A Nap Szava

férjeik

Mások Keresik