United States or South Georgia and the South Sandwich Islands ? Vote for the TOP Country of the Week !
Hogy jött ide ez a levél? riadt rá komoran. Egy futár hozta! A futár délután visszajő... Feltépte a pecsétet és vonásai a levél olvasása alatt elsetétültek. Igy van ez a világon! A legnagyobb öröm mellé a sors mindig készentartja az ürmöt is! mormogá komoran és lement a toronyba. Páter Julián megint egy stafétát küldött. Itt van, olvasd. Nos?
A maskarához az kell, hogy valaki röhögjön rajta. Én nem foglak kiröhögni. Te nem, de más. Hol van az a »más«? Idetévedhet valaki megint, mint az a... hős. Ganz úr? Az Árpi? Hol van az már, az Isten éltesse... Egyébként pedig ez az Árpi sem röhögött rajtad. És más katona sem fog ilyen szamárságot cselekedni, sőt észre sem fogja venni, hogy mi van rajtad. Ki bajlódik most ilyen csekélységgel?
Értem no, hogy ne érteném? felelt nyugodtan János és kifordult a szobából, megint köszöntés nélkül, de egy bizalmas, egyetértő pillantást vetve gazdájára, kinél sokkal többre tartotta magát, ámbár kenyerét ette és libériáját viselte.
A két öregember egymásnyakába borúlt s úgy sírt, hogy még a „staféta" is velök sírt. Azt persze megvendégelték, tejbe vajba fürösztötték; még a lába nyomát is áldották, úgy bocsátották vissza az ezredeshez, ezer hálálkodással. Ettől fogva megváltozott az öreg házaspár zaklatott élete. Nyugodtabb lett, megint normális lett.
Elnevettem magamat, annyira együgyűnek találtam a magam csacsiságat. A kis vörös Regina mintha gyanút fogott volna nevetésemre, mert egyszerre összerezzent, beharapta a száját és megint csak rámmeresztette tekintetét. Vékony karjai nekifeszültek a földnek, mintha fel akart volna ugrani, hogy elszaladjon...
Vörös volt... róka, mint én és épen olyan csúnya, mint én... Megint az iménti fürkésző figyelemmel nézett rám, mintha ennek a kijelentésnek megerősítését várta volna. Gondoltam, megvigasztalom szegény kis kócos vendégemet: Igaz, hogy a te hajad vörös, Regina fiam, de azért nem vagy csúnya.
Ment ki jobbra, ki balra. Négy évig nem láttam. S ime két év után a fegyvergyakorlatra Stockholmból jött elő az örökké vidám gyerek, akkor népénekes volt egy Svédországban járó magyar társulatnál. Most megint találkoztunk. A komának ezúttal a fővárosban van villanyberendezési üzlete, amelynél fogva, amidőn legelőször feltűnik a láthatáron, vagy kétszáz torok kiáltja egyszerre: Fiam Deutsch!
Az aranyszelence bágyadtan ragyogott a tűz és a gyertyák fényében és midőn a tégelybe akarták a vegyüléket szórni, a szalamandra megint kacagott. A mester sokat tud de nem tud mindent! Pedig ez a könyvekben is benne van. A tudósok vörös felhő alakjában rajzolják!... Hiába fáradtok, ha a robbanó naphtát meg nem szerzitek hallotta José a lángok közül.
Vagy nem?! Csak azért sem?!... Hát jól van: nem! és éppen ezért: igen. Az ember ilyenkor fölteszi magában, amit akar, de csak azt cselekszi, amit lehet. A nótárius nem akart aludni és máris megint aludt. Álomképzetei zagyvák és kalandozók voltak. Érzései különösek, földöntúliak. Ugy érezte, mintha hullámok sodornák; a szél is taszította; már nem hasogatta az arcát.
Persze nem olyan már ez az orvosfajta nép sem, mint a régi Kursmid. Csak így, ilyen könnyedén beszél. Másfelől azonban megint csak neki van igaza, mert negyednap délutánra már csakugyan semmiképen sem bírtak a lóval. Ugyan Tóth Kása Pál, a szomszéd, a táragyfű gyökerét ajánlotta hathatós orvosságul, mit a ló fülébe kellene húzni, mely után a táragy kimegy a fejéből.
A Nap Szava
Mások Keresik