United States or Barbados ? Vote for the TOP Country of the Week !
A számadóné csendes, szűkszavú asszony volt, aki, ha gondolt is valamit, nem igen merte azt elárulni. Ha meg a kis leánya kérte, hogy ne szóljon az apjának, akkor éppenséggel megnémult; bomlott a gyermekéért s minden kivánságát teljesítette volna. Mindössze ennyit szokott mondani: „Bözse. vigyázz!" és ebben benne volt minden elképzelhető intés és jótahács. Bözse vigyázott is.
Én hát! s most már valami dacz is vegyült a szavába, kezdte megvetni ezeket az embereket, a kik nem tudják megérteni. Hát a szegény apád vajjon mit szólana hozzá? Nem szól ő már semmit. Vette a kalapját és indult. Már a járásán is látszott, hogy egy nap alatt nagyon sokat vénült. Támolygott s alig találta meg a kilincset.
Ezen időben, melyben olvasóinkat ide vezetjük, az esthajnal első borúja kezde terjedni, s az áradt mocsárok keskeny düledező töltésén halkkal ballagtatá a csordás barmait haza felé, midőn lódobogást hallván maga után, hirtelen hátra nézvén, egy sebesen vágtató lovagot pillanta meg. Utat! kiáltá ez már messziről, tágíts a töltésen, mert hírem oly szomorú, hogy a pap zsákjába is alig férne be.
Pedig hát ha titkot akarnak tartani, inkább vennének elő egy darab papirost s arra irnák fel egymásnak a kérdéseket és feleleteket. Azt nem hallja az ember a másik szobában. A beszédet igen s mindegy az, hogy érti-e a szavakat vagy nem. Azért tudja, hogy miről beszélnek. Még azt is, hogy mit.
Isten igéje gyanánt vétetett föl a nép által, és ezreket gyűjtött volna kevés napok alatt tanyájába: de ez ellenkezett a haramia szándékával, mert ily nagy számot nehéz lett volna vezérleni és kivánt zabolában tartani, s még nehezebb lett volna, mint Pintye okosan, de nem becsületesen szándékozott, a vár elfoglalása után a kincsekkel Moldovába elillanni.
Férjem megöli magát. Ismerem, nem tudná elviselni családjának másodszori bukását, és én két gyermekemmel koldusbotot vehetek kezembe. Micsoda! Koldusbot az én leányom kezében, a kis Elemér gróffal és a kis Alice grófnővel, az én unokáimmal! Még csak az kellene! Ne sírj már na, mondtam, hogy a táti nem hagy el téged. Csakhogy az nem megy olyan könnyen.
Egy Vidovics nevü úr, aki meglehetősen erőszakoskodó és kellemetlen fráter, megvágott egy huszártisztet, valami Cipriáni bárót. A báró aznap este fölkötött karral jelent meg a szinházban, éjjel a két ellenfél megint együtt mulatott: ez az egész história.
Egy reggel, a mult vasárnap Klára kisasszony becsöngetett s azt mondta, hogy nagyon beteg, gyomorgörcsökben szenved és Dózia kisasszonyt akarta látni, ki azonban akkor már elment, bár még sokáig nem kezdődhetett a mise.
Mikor várhatom jövetelüket, gróf úr? kérdé Holcsi mohó érdekkel, mert félt elszalasztani a nagyúri gazdag vevőt, s szeretett volna biztos igéretet csikarni ki tőle. A napot ma nem határozhatom meg, mert barátom nincs a fővárosban, azonban nemsokára.
Azért a két lányért éppen elég volt egy csatározás is. Bánom is én! szólt magában s közelebb hívta a kutyáját. Vidovics bosszus volt. Most vallotta meg magának először, hogy az a kis szinészleány tartja itthon, akire már egy órája várakozik s aki azalatt nyugodtan, közönbösen halad a maga szabályos útján.
A Nap Szava
Mások Keresik