United States or Guadeloupe ? Vote for the TOP Country of the Week !
Meg voltam akadva a lovammal is, ezen a bajon azonban hamar túlestem, mert alig tettem vele néhány lépést, egy kapitány már megszólított, hogy ez a ló is az avatás-köteles lovak közé tartozik-e? Megmondtam, hogy nem tartozik. Az állásomhoz tartozik, kincstári ló. Lefoglalom szólt röviden a tiszt. Le is foglalta és azt nagyon okosan cselekedte, legalább letettem nyakamról a gondját.
Rémülten lökdöste be az üvegketreczbe a kisebbik fia. Mig maga előtt taszigálta, azt mondta neki: Parancsoljon beljebb kerülni, tessék... Nem akarta, hogy észrevegyék, hogy az a nagy csizmás, falusi zsidó az apja. Az Adolf tájékozatlanul, bután bámult reá s csak akkor jött méregbe, a mikor az öcscse már künn tárgyalt a dámákkal a boltban.
Néha át is pillantottak egymáshoz s aztán megint lekapták a fejüket a papirra. Akkor oldódott meg a nyelvük, a mikor a főnök kijött a szobájából s a nélkül, hogy megmonda volna, hogy kiről beszél, az kérdezte: Hát aztán kapott-e legalább ez a szerencsétlen valami pénzt ezzel az asszonnyal? Most már mind belemelegedtek a beszédbe s meghányták-vetették a raktáros dolgát.
A raktáros boszankodva felelt: Az, az uton is komédiázott, alig birtunk vele. Látszott az arczán, hogy szeretne végig vágni rajta. A főnök most már végét akart vetni a faggatásnak. Még egyszer az asszony felé fordult és szivesen kezet szorított vele, vigyázva, hogy be ne vérezze a kezét, mert a kendőn már átszivárgott a vér. Kivánom, hogy jól érezze magát nálunk, Karacsné asszony.
Egy fiatal férfifej, amely már régóta sóváran küldözte szét szemének lángoló üzeneteit a barackfák közé. Amikor a leányka már a szélső fák érett gyümölcseit nézegette, megszólalt a mohón kandikáló fej: Jolánka! Itt vagyok! A Madonnácska összerezzent. Anélkül, hogy oda mert volna tekinteni, átsusogott: Géza, legyen esze! már megint felmászott annak a rozoga kútnak a kávájára! hányszor megtiltottam.
Az ajtó nagy csöndben felnyilik, s belép rajta a háziasszony, titkolózó mosolygással, s hozza a karján a leányát, egy szép kis, pólyába takart babuskát. Itt van „ő“ uram! Ugy-e milyen szép, mint egy kis angyal. Mit? Micsoda? Hisz ön nekem azt mondta, hogy most fordul a tizenhatodikba. Igenis, a tizenhatodik hónapba. De már el van választva, nem fog alkalmatlankodni.
Ti magyarok csak mindig atakirozásról álmodoztok s mint szoros ordre de batailleban csatázni, úgy regulamentum szerint retirálni sem tudtok, ezt már több tapasztalt katonáktól hallottam; szerettem volna látni Hunyadytok batáliáit, mily victoriák lehettek azok egészen contra artem bellicam mondá a kapitány s folytatá mosolygását mintegy maga örvendve bölcseségén.
Bele kötsz a legjobb barátodba, csak azért, hogy elmondják neki: megverekedett, nem tudom kiért, mindig megverekszik valami semmiért! Ha esik az eső, szalmakalapot téssz föl, ha fú a szél, fütyölsz és azt mondod, hogy segítesz neki. Okos ember vagy. Látod, már utánad jött! Azért akart behajtani minden kapuba, hogy okvetetlenül megtaláljon. Én, én nem ilyen vagyok; katona vagyok.
Holla, már tudom! nevetett vidáman a vöröskeresztes bácsi bizonyosan a regimentet keresi... nem igaz? Intettem, hogy igaz. Hát kérem legyintett kezével, mialatt megint elfoglalta előbbi helyét a bogrács mellett s engem is odainvitált a közelébe azt ez idő szerint hiába tetszik keresni. Messze vannak? Ojjé! Talán mégsem lehetnek olyan messze, ha Heiszer úr itt van... Csakhogy nem vagyok itt.
Ugyan akkor érkezett be annyi regényszűk esztendő után a Jósika Abafi- ja is, mely Szontagh Gusztávot, a regények birálóját arra a lelkes felkiáltásra készté: «Uraim, le a kalappal!» Abafi nélkül Szirmay Ilona előre láthatólag ugyanazt a nagy hatást teszi, de hát Abafi megvolt, vele egyszerre ugrott ki a napfényre és végre Szontagh Gusztáv is csak egy kalapot viselt a fején egyszerre és az már le volt emelve.
A Nap Szava
Mások Keresik