United States or Cambodia ? Vote for the TOP Country of the Week !
Minden rendben lett volna, ha el nem öli a pálinka. A szobrász megfogta az asszony kezét és elvezette egy kültelki szállodába. Holnap reggel eljövök magáért. És szerencsétlen áldozatát, Vékony György cementmunkás özvegyét magával vitte Pomázra, ahol egy kertes házat, két malacot, kotlós tyúkot tizenkét csirkével, egy pár galambot és nőstény házinyulat vásárolt, amely éppen fiadzás előtt állott.
A gyermek is huzódott hozzá, különösen a mikor észrevette, hogy ennek a nagy kamasznak belekapaszkodhatik a hajába, a fülébe a nélkül, hogy kiáltana s ütheti, megrughatja, mindent eltür. A nagy erős fiu a gyermek rabszolgája lett, vitte a hátán, előtte csuszkált a porban s lassan-lassan olyan pajtásság fejlődött közöttük, a mit nem lehetett már kiverni belőlük.
Az arczát elöntötte a vér; mialatt még jobban kiszöktek a pofacsontjai, a szája folyton járt, mintha mondott volna valamit s kómikus lett volna, ha nem olyan végtelenül szánalmas, éhes, betegformáju ember. A csöndre egyszerre még hangosabb lett a tombolás.
Dózia reszkető kézzel vette át a papirost, sejtvén, hogy abban rá nézve valami rossz foglaltatik, mert úgy Klárának, ki közel jött hozzá, mint Holcsinak különös szomorú és vésztjósló kifejezést látott vonásain, kik feszülten lestek a levél hatását arczán, mely perczről- perczre rémültebb és izgatottabb lett. Soha! kiáltott föl Dózia könybelábadt szemekkel. Én Eszthey grófot nem követem, inkább...
Tudniillik, hogy maradt egy trónörökös, a ki nélkül csakugyan lett volna egy kis oka a megijedésre. Mivelhogy Pista maga szegény legény volt, a feleség pedig hozott egy pár százezer forintot a házhoz. Azt a testvérek mind visszaperelnék, ha a fiu nem volna. Vigyázott is aztán arra ugy, mint a szeme fényére.
Oh, de megijedtünk... És olyan boldog voltam, amikor hire terjedt, hogy él és hogy nem is lett nagy baja. Sajnált? Nagyon! S azóta emlékszik rám? Mindig. Akkor hát szivesen jött ide? Oh, Istenem! És innen is nehéz szívvel megy majd el? Szeretne itt maradni? Mindig itt lenni, itt élni? Gina nem bírt szólani. Lesütötte a szemét. Olyan furcsa volt ez a sok mohó kérdés. De a gróf még egyet kérdezett.
Betette az ablakot, becsukta az ajtót, s fiának csodálkozó tekintetére zsebébe nyúlt s kivette onnan a sokszor szerepelt nagy bőrtárczát. Fiam, kezdé ünnepélyes hangon s öntudatlanul utánozva Bogdán kanonok imponáló modorát, te minket tegnap megleptél, nagyon megleptél. Eh, atyám! vágott közbe Sándor, ezen már túlestünk. Klára nőm lett, te megáldottad, minek kezdjük újra az alkudozást?
Rosszul, sokan meghaltak... a sötétségben nem lehetett látni... Csak reggel tudtuk meg, hogy a tieitek részint elpusztultak, részint fogságba kerültek, szegények... Óh, az nagy szerencsétlenség, ha valaki fogságba kerül! Szomorú lett a lelkem, amikor láttam őket.
Végre kész lett, a haramia letörlé arczát, övébe dugta a pisztolyt, fölveté gubáját, s baltáját megragadván, nagy kaczajjal hagyta el a műhelyt. Künn már Stiffelbauer Tóbiás uram, a városbiró. Kordován János és még egy senator várták a dolog kimenetelét, mert tudósítva valának Pintye Gregor megjelenéséről. Képzelhetni tehát elhülésüket, midőn ezt fejestül láták a boltból kilépni.
Magasszárú, kényelmes Ritter-csizmáimmal a naptól leégett fűre nehezedvén, most én »tévengtem« rajta. Néhány száz lépésnyi marsolás után a láthatár széle egyre vörösebb és vörösebb lett... S az Irás szavai szerint: »az égből hangok hallatszának...«
A Nap Szava
Mások Keresik