United States or Caribbean Netherlands ? Vote for the TOP Country of the Week !
Ha nem látja, a kiáltott izgalmak emlékezete is gyengül, végül pedig egészen el fog halaványodni. A természet jóságos mindenkihez. Ezúttal ismét tapasztalnom kellett, hogy a megszokás mennyire nagy varázsló.
Oroszlay magának vőlegénye, s nincs ok rá, hogy cserben hagyja... Tudja-e, hogy ő olyan valamire fogja határozni magát, mitől Isten óvjon meg mindnyájunkat, kik jó keresztények és vallásosak vagyunk. Az nem lehet! kiáltott föl rémülten Dózia. Ő tudja, hogy miért hagytam el... Nem vagyok méltó hozzá, s ha ma kész volna is értem minden áldozatra, később megbánná és akkor...
Csak Boglár Kálmán kiáltott egyszer át hozzá kedélyesen az asztal túlsó oldaláról: Úgy-e, kellemesen megleptünk, öreg? Különben gondolhattad, hogy kíváncsi voltam a hatásra, melyet nagy oltárképem tesz a szakértőkre.
Sándor mindig jó fiú volt! kiáltott az öreg asszonyság hirtelen kisugárzó tekintettel. Nem vettél rajta észre valamit, mintha boldogtalan volna? Sándor megérdemli, hogy mindig a legboldogabb legyen, mondá az öreg asszonyság erélyesen. Nem azt kérdezem, mit érdemel Sándor, mondá Atlasz úr kissé türelmetlenül, hanem te mit vettél rajta észre?
Fölhasználta szorongatott helyzetemet és terve sikerült; jól számítottak mind a hárman, s úgy engem, mint a leánykát kelepczéjükbe csalták s most... Álljunk meg itt, grófné! kiáltott föl Obrenné szájaszéléig elsápadva. Mindenekelőtt azt szeretném tudni, kiket ért hármunk alatt?
A kis boltos bágyadtan mosolygott, s pihegve, fáradtan felelt: Csakhogy én azt már nem igen érem meg. Olyan sokáig nem várhatok. Kártyáztunk az ebédlő asztal mellett. Valaki azt mondta: kvint, kontra. A többi kérdezte: mi? A valaki most már nagyot kiáltott: kvint, kontra. A kiabálásra azért volt szükség, mert a gyermekszobából kiindulva s aztán szerteáradva rettenetes lárma töltötte be a lakást.
Ott ni! kiáltott lelkesülten neje most oda dobja a gyeplőt a kocsisnak és a kastély felé siet. Milyen egyenesen tartja magát! Oh Istenem! mily öröm! talán hozzánk jő? Előbb más ruhát vesz és lemossa magáról az uti port, oktatá nejét Atlasz úr, jóakaró fensőséggel. De lépteket hallok a tornáczon, mondá idegesen az öreg asszonyság, egyenesen ide jő; tudja, hogy anyjához az uti ruhájában is eljöhet.
Ah, Klára, mily boldog vagyok! kiáltott föl ismét és ismét Dózia ama két nap folytán mióta megérkeztek Tornyosra, Lamberth Klára birtokára. Klára ilyenkor mosolyogva nézett rá, s azután szép arczocskájának állát kezébe vette és jobbról-balról megcsókolta.
Nem értem, de nem is fogom engedni, mondá Sándor. Ha máskép nem akar, erőszakkal hozatom ide. Az volna még szép, hogy ilyen rossz hirbe hozza házunk vendégszeretetét. Vagy talán megsértette valaki, mikor utoljára itt volt? kérdé Atlasz úrhoz fordulva, ki leeresztett orral hallgatta e szóváltást. Ki sértette meg? Én nem sértettem meg! kiáltott Atlasz úr.
Mert szeretőd volt, mert még mindig szeret, mert újra szeretőd akar lenni, kiáltott Sándor hirtelen kitöréssel. A gonosz szellemek egészen erőt vettek rajta s megfosztották eszének józanságától. Arcza kigyúladt, szeme szokatlan fénynyel villogott s valóban oly tekintettel nézett nejére, mintha e perczben gyilkolni tudna.
A Nap Szava
Mások Keresik