United States or Honduras ? Vote for the TOP Country of the Week !
Oh köszönöm, az ég áldja meg önt e nagylelküségért. De bezzeg nem köszönöm én az ilyen ég áldását. Becsületszavammal igértem, hogy e leányt megvédelmezem, s már most, hogy annál jobban gyakorolhassam a becsületszavam beváltását, idehozzák éjszakára a szobámba. S én itt strázsáljak egy szép leányt felvont fegyverrel éjrül-ejre, mint a stambuli Kadun-Kiet-Chuda a bajrám ünnepi szultán menyasszonyt.
Ná! hangzott a fitymáló lekicsinylés inkább megfojtottam volna magam a kötényem szalagjával... Meg is kellett volna magamat fojtanom, ha be tudta volna váltani fenyegetését, de nem tudta. Vigyáztam magamra. Úgy is kell. Úgy... Fáj a lábad? Nem nagyon, csak amennyire kell. Én is be tudom kötni... segítsek? Köszönöm, már megvan. Szívesen segítek...
Néhány szanitécet még megkérdeztem, aki utamba került, hogy adhatnának-e egy kis vizet, a válasz azonban egyforma volt, vizet csak a leghátulsó kolonne hoz, ott van elég, náluk csak rum, feketekávé, cognac és bor található. Ezekből, ha kell, szívesen adnak. Köszönöm! Még a gondolatára is keserves émelygést éreztem... Több embert nem kérdeztem meg, hanem elkezdtem futni a leégett tanya felé.
Hol lakik Somorjayné asszony? kérdé a grófné, ki emlékezett, hogy Obrenné egykor az Üllői-utat említé neki, ajánlván, hogy oda vigye Dóziát, de a ház számát nem közölte vele. Azt nem tudom, mert ő sohasem jött hozzánk, de Holcsi ügyvéd úr lakásával szolgálhatok. Köszönöm, azt én is tudom. Megjöttek már faluról a kisasszonyok? Azt hiszem, igen. De nem biztos benne?
Mire való volna nekem a parti és a Van der Kerkhoven papa milliói? Ez csak olyan beszéd. A pénz lehet sok, de soha se lehet elég. Akinek sok van, még többet akar. Valami ambiciónak élne; egyszer majd csak eszébe jut valami. Nagyban gyakorolná a jótékonyságot. Köszönöm. Ahhoz már önző vagyok, hogy a szegényekért föláldozzam magam.
Köszönöm, fiam, én jól vagyok, csak ti legyetek jól, felelt félénken az öreg asszonyság, kinek szemei ki voltak sírva. Hol van Manó? kérdé Sándor körűltekintve a szobában. A két öreg ijedten nézett egymásra s egy ideig hallgatott. Mit akarsz Manóval? kérdé végre halkan az öreg asszonyság. Sajnálom a tegnapi összeütközést, felelt Sándor.
Úgy illett, hogy Ambrus úr ezért kárpótolja valamiképen az ő unatkozó kis életpárját; tehát nagyon udvarias levélben meghívta vacsorára a cimborák asztalához; minthogy éppen a születése napját készült megtartani. Tary Éva dacosan szorította össze éles, hófehér cicafogát és azt üzente a levélre, csak úgy szóval, hogy: „Köszönöm, ott leszek!" Ott is volt.
Többször kikérdezett körülményeimről, s midőn sem azt nem tudtam neki megmondani, kik voltak szülőim, sem pedig azt, hogy miféle összeköttetésben vagyok pártfogónőmmel, arra a gondolatra vezetett, hogy létem a grófné nagylelküségének köszönöm, mi igaz is, s én nem mondhattam neki ellent s ennek következtében tette azt az ajánlatot, hogy ezentúl ő fog gondoskodni rólam.
Kérdésedre nem felelhetek, Ernesztine, csak annyit mondok, hogy midőn koronként távoztam hazulról, úgy mint ma is, őt látogattam meg, kiről kiskora óta gondoskodom. Ezt most legalább tudom. Sok nyugtalanságot okozott nekem gyakori távozása, grófné, s köszönöm, hogy megmondta. Nem volt arra ok, viszonzá mosolyogva Hermance.
Kik voltak ezek a fiatal hölgyek? Óh, szinész-kisasszonyok! Gondoltam. Szóval számíthatunk önre? Egy kicsit bajos volt nem-et mondani. Vidovics úgy tett, mint aki a fogorvos előtt meg akarja mutatni, hogy férfiasságát egy kis fájdalom még nem teszi próbára. Nem, nem teheti magát nevetségessé amiatt a rossz kis gyerek miatt. Természetesen. Köszönöm, hogy gondolt reám. Tehát a viszontlátásra.
A Nap Szava
Mások Keresik