United States or Ireland ? Vote for the TOP Country of the Week !


Gondolja meg notárius uram, hogy midőn kegyelmed még in incunabulis csecset szopott, mi akkor már itt ezen asztalnál tollat rágtunk, s azért ne legyen a tojás okosabb a tyuknál. Soha nem is fogom kétségbe hozni, hogy főbíró uram régen rágja a tollat.

A jenerál a maga naivságában is megérezte, hogy zavarná őket, ha kérdezősködnék; egy pillanatra azt hitte, hogy átlát a két előtte ülő alak koponyáján, s mint egy zsongó méhsereg, ugy tünt fel előtte a kis szomoru ember fejében a sok gond, baj, hozzá nem szólt volna a világért. Az asszony szótlanul ült az asztal mellett s hálásan nézett az idegenre, a miért nem háborgatta.

A balekot könnyen pőrére vetkeztetik a nálánál gyakorlottabb ügyesebb huncutok. Más egyéb hazárdjáték is van a világon, de ész csak ehhez kell; bája, zamatja csak ennek az egynek van; a többi mind a buta vakvéletlen esélyétől függ. A ferblistának ellenben a rossz kártya sem rossz, mert azt éppen úgy el tudja titkolni, mint a veszedelmesen jót.

Elment tehát a titkári irodába, hogy az utlevélérti folyamodványt elkészittesse. Amice B. mondja germanice ne scribat, irjon magyarul. Elkészülvén a folyamodvány, mondja titkára, hogy a személyleirás is szükséges. Hát csinálja. Születés hely? Hol született méltóságod? E kérdésre hirtelen láng boritotta el arczát s kezeivel élénken hadonázva mondja: az nem kell: azt hagyja ki!!...

Ennélfogva, füzögettem össze találgatásaimat, valahol vagy dolgoznak, vagy robbantás folyhatik, mert ezek a dörrenések is hasonlítanak nagy távolságból az ágyúhanghoz.

Hát én már kezdek urasan megmelegedni, Regina, mondottam, miközben tapogatózva visszaigyekeztem vackom felé neked is azt kommendálom, hogy kövesd példámat és melegedj meg. Sohasem ittam pálinkát hangzott a sötétségből. Nem is azt kommendálom én, hogy idd a pálinkát, mint egy tót napszámos, hanem azt, hogy kóstold. Aki úr, az nem issza az ilyesmit, hanem csak kóstolja. Nem kérek.

Csak most jött , hogy tulajdonképpen miért is kellett neki megverekednie. Ez a fölfedezés szinte megvigasztalta. Ha a női nemért szenvedett megaláztatást, ez változtat a dolgon. Ebben az esetben illő volt, hogy ő kapjon sebet s talán ösztönszerüleg történt, hogy nem védte magát elég komolyan. Készségesen meghajolt a Vidovics jobb értesültsége és tisztább látása előtt.

A helyett, hogy az országúton haladt volna szépen faluról-falura, ugarakon, szántóföldeken, cserjéken át ment, azután mocsár szélére jutott s egy teljes nap abban a csatákban gázolt. A train régen elmaradt, a legénység alig jutott ételhez s az út harmadik napján az öt jeles kocsi, Király Miska főhadnagy remek öt kocsija, úgy elmaradt az ezredtől, hogy nem is sejtették, merre jár.

A légymadár nem is maradhatott volna meg egy állapotban másnap Matiász Sós derékszíján, de hiszen nincs is télvíz idején légymadár, legföljebb amely meleg szobában idő előtt kikel, az pedig kongó és hideg kaszárnyafolyosókra nem megy a kályha mellől. Ha azonban oda szállt volna is, akkor is hiába szállt volna, mert csak lecsúszott volna a szóbanforgó derékszíjról.

Téged, Pháraó gyermeke! kiálta Szirmay hangosan nevetve. Talán meg akar tánczoltatni jóféle urad, mert a mint látom, hegedű is van a válladon. És valóban igazat mondott az öreg úr, mert a követ nem vala más, mint More, ki egész butyorával jelent meg nemzete ősi szokása szerint.

A Nap Szava

üzlethez

Mások Keresik