United States or Niue ? Vote for the TOP Country of the Week !
A nagy fiu lihegve és rettenetes halványan jött haza s keresni kezdte a kicsit. Nem szólott semmit, csak nem értette meg, hogy hova tünt el a barátja. Az anyja nyomon követte, leste minden mozdulatát, nem tudta, hogy mit keres. Félt megkérdezni, várt, hogy szólaljon meg magától. Mikor azonban látta, hogy nem beszél, már nem birta tovább, most már bizonyos volt előtte, hogy miért jött haza a fiu.
Csak egy szörnyen sápadtarcú fiú maradt lesüppedve az asztal végén. Székéhez mankó volt támasztva. Jobbkeze fehér pólyával felkötve a nyakába lógott. Ez a fejét hajtotta meg mélyen. Mellette egy hely üres volt. Az egyetlen pincér a tányérokat szedte. Karján a porcellán pirámissal megállt a doktor mellett. Bab kolbásszal...
Hanem ebéd végével előszólitja a sublégátust. Hozd el a gazdád hosszuszáruját. A fiu teljesité a parancsot. Na, domine, tessék rágyujtani; te meg, fiu, tartsd neki a pipát. A legátus nem látta jónak ellene szegülni. Na, most tessék sétálni. A legátusok sétáltak. Most már kérdem: hová megy, domine? A vendégek nevették a szegény diák zavarát. De kérem, báró úr.... Semmi kérelem, hová megy?
A csendőr gondolkozott, találgatta magában: megmondjam, ne mondjam? de mikor végignézett a fiatal ember szelid, szomoru arczán, mégis elmondta. Látod fiam, szomoru ez, én voltam éppen az, a kivel összejött az öreg. Meg kellett neki halni. A fiu utána mondta: Meg, meg. Kiváncsian mérte tetőtől talpig a csendőrt, tudni akarta, hogy hogy néz ki egy ilyen ember.
Mitől tart, mi jöhetne közbe? kérdé Klára, ki szintén fölállt helyéről. Először is Dózia nagyon szép, s ha Oroszlaynál nem is szúr szemet szépsége, de sokan fogják őt látogatni, s lehet, hogy a két Eszthey is megfordul Zaláncon. Atya és fiú, kik egyforma agyagból vannak gyúrva, s azt nem szeretném.
Végre is nem tudott egyebet kiokoskodni, mint hogy néhány lapban apróhirdetést adott ki, a miben felszólította azt az urfikocsist, a ki megütötte, hogy jelentkezzék, különben gyáva kölyöknek tartja. A hirdetések árát a házi asszonya adta kölcsön s ő borogatta éjjel az arczát is jeges ruhával, mig a fiu lázasan s izgatottan elaludt egy-egy negyedórára.
Sürgetve kérdezte: Katicám, édes kis Katicám, addig is, amíg a szüleink megtudhatják... nem merte folytatni, benső megdöbbenéssel csak annyit tett még hozzá: igen?! A kisleány lesütötte a szemét és kis vártatva, alig észrevehetően bólintott; a szája csak annyira nyílt meg, amennyire egy lélekzetvételhez kellett. A fiú mégis meghallotta a remegő "igent..."
Az asszony sóhajtott és elfordult a gyermekek felé, mintha valami dolga lenne velük. A kisebbik fiu mosolyogva ránézett s bámulva kérdezte: Miért sirsz? Az asszony zavarba jött, védekezett, de nem birta ki sokáig, egyszerre hangosan kezdett sírni.
A méltóságos asszony belevágott a leány szavába. Mindegy. Nem törődöm ezzel. A fő a fiam dolga. Nem türöm, hogy ez a fiu tönkremenjen a kisasszony miatt. Miattam? Persze, akármilyen ostobán is hangzik az, hogy a kisasszony szóljon bele a somorjai bárók élete sorába. Nem türöm, hallja, nem türöm. A fiam beteg, maga után vágyakozik, lázas. Különben is gyönge, regényes természet, afféle ábrándozó.
Féktelen, vad topogás, ének, közben a Talpra magyar -ból egyes töredékes sor, a mint egy már nagyobbacska fiu harsogta: esküszünk, esküszünk. Közös erővel pedig egy lapjával lefelé fordított asztalt toltak jobbra-balra a szobában. Az automobilt. A ki a mulatságból kirekesztettnek érezte magát, egy tömzsi kis fiu, sírt. Az anyjuk azt mondta, hogy ő már nem bir velük.
A Nap Szava
Mások Keresik