United States or Kuwait ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ez a két ember úgy szereti egymást, hogy boldogság várhat csak rájuk s miért áldozzák azt föl képzelgéseknek? mondá Veronika hévvel s igaz szánalommal hangjában. De ez ellen most már semmit sem lehet tenni, viszonzá Hermance grófnő, láthatólag megnyugodva a történtek fölött.

Az is koldus volt. Nagyszerű! kiáltott Atlasz úr, a legőszintébb bámulattal csapva össze tenyereit, még azt kérdi, miért nem volt kifogásom Szádváry ellen? Azért, mert Szádváry egy gróf és a leányomat grófnévá tette. Ez nagy dolog, ezért lehet sok pénzt adni, a mi nem pazarlás, hanem bölcs befektetés. De micsoda a te Boglár Klárád?

Mostan egyenként kezdettek az ellen ágyúi dörögni, de a bástya magos falától védetteknek nem árthatának a golyók. Szirmay egy lőlyukon által vizsgálódék, s a por hatalma által közel a várhoz vettetett darabja Pintye Gregor egyik elrepedt ágyújának, sejteté véle ezeknek anyagát.

El voltam határozva, hogy semmi szín alatt sem bocsátom ki a szabadba így, amint volt, jóformán ruha nélkül, amely a künn zuhogó eső és szélvihar ellen megvédte volna, emberséges jószandékom azonban meghiusult.

Valahogy olyanformán éreztem magamat, mintha vétettem volna ez ellen a szegény ördög ellen, pedig semmiféle szemrehányást nem tehettem magamnak és mindenekben oly ártatlan voltam, mint egy ostoba bárány. Talán még annál is ártatlanabb és ostobább... Engeszteljem, ne engeszteljem? Miért engeszteljem, ha semmit sem vétettem?

A páter váltig szabódott a szemrehányás ellen, ő levén az, ki mindennap legbuzgobban recitálja el a maga breviariumi részét, nem is tett neki több szemrehányást, hanem belelopott egy százast a breviariumba, éppen a tisztelendő ur védszentjéről szóló lapok szomszédságába.

De úgy vélem, inkább becsületünkre válnék, ha mi Pintye Gregort megfogatván, fölakasztatnók, mintsem orozva gyilkoltassuk meg. Felele mindig gúnyoló arczczal Hundeshagen Jónás, a főnotarius. A bölcs magistrátus nem óhajt hiú dicsőséget, ebben bölcs rendelései által mindig kimutatta és ki is mutatja magát. Ki is mutatja magát. Vala a visszhang. Mint nem régiben a tatárok ellen.

De ha szívesen ajánlkozom, hogy mindent bevallok, amire itt esetleg valaki kíváncsi, vagy amiről félfüllel talán hallott. Varga őrmester ez ellen is tiltakozott.

Elmondta, hogy jött az évek előtt elkövetett bűnre, és sok fáradság után sikerült neki rábirni Somorjayt a vallomásra, minek alapján tette meg a följelentést Holcsi ellen. A vádlott ismét gúnyosan mosolygott, de nagyon halavány volt, s kezét többször szíve tájékára szorítá, mintha valamely fájdalom kinozná.

Mások Keresik