United States or Ireland ? Vote for the TOP Country of the Week !
Még marhacsapást sem láttunk, pedig már jókora darab földet hagytunk a hátunk mögött. Se szarvasmarha nem járt itt, sem ember. Mert bizony embert sem láttunk. Felkapaszkodván egy lankás hágóra, ott egy nyírfákkal körülszegett tisztáson végre megpillantottuk az ember nyomát. Csak a nyomát és nem az embert. Egy porig leégett tanya vagy más efféle szerdék lehetett, ami itt szemeink elé került.
Erős nagy paraszt került oda valahonnan, mintha a vizből bujt volna ki s szó nélkül kiemelte a lányt a kocsiból s ugy az ölébe fektetve, mint a hogy a gyermeket szokás, megindult vele keresztül a réten. Pár lépés után visszafordult s kiabálni kezdett a füzfa felé, a hol az öreg Rettegi kínozta a lovát. Csak menjen haza az ur. Akkorra mi is ott leszünk. Azzal megint nekiindult a viznek.
Atlasz úr nagyon megörült a nyúlpecsenyének, melyet nagyon szeretett, és semmi kifogása sem volt az ellen, ha a plébános annyi képet festet templomába, a mennyi csak belefér. De szeretné kikötni, hogy a festő ügyesen vinné be Sándor arczképét az angyalok vagy szentek közé.
A cipész olcsóbban vehetné a bőrt, az asztalos a fát, a lakatos a vasat a gyárostól, mint a kereskedőtől, ámde a gyáros nem árusít kicsinyben, csak nagyban, a kisebb iparos pedig mert nincsen nagy tőkéje csak kicsinyben vásárolhat.
Azzal az elegancziával szolgálta ki a hölgyeknek a csipkét, szalagot, fodrot, mint a bankár a grófokat a büróban; szó nélkül jött, ment, pontosan, mint valami óramű, senkit se engedett közel magához, hozzáférhetlen, hideg, mindig frissen vasalt uri ember volt, a kinek csak akkor villant meg a szeme, ha sok pénzt olvasott.
Hideg ételek, bor, sör, gyümölcs izletes elrendezéssel, s csak tányért váltani jött be olykor egy fehérkötényes és kisded fejkötős szobaleány, a házi ur maga kinálta s maga szolgálta ki vendégeit.
Hanem azért nyáron át csak ugy töretlen bagaria-csizmában és egy szál gatyában jár, mint mikor még robotot kellett szolgálni s hétköznapon csak ugy felölti a tisztességes foltos dolmányt, mint akármelyik jóravaló atyafia. Egyszer a német világban, egy egész gulyát árvereztek Kőrösön vagy Kecskeméten darabszámra. Leütik az első pár ökör árát s a vevő Bagi János.
A kocsis pokróczokat dobált hátra a kisasszonynak, hogy csak takaródzzék be jól és káromkodva dörmögött: Itt pusztulunk, kisasszony. A leány fölhuzta a lábait az ülésre s fehérre válva várta, hogy mi lesz. Mikor apadt a viz s reménykedett, hogy még se vész el ebben a szürke lében, a mi beláthatatlanul körülölelte, haza gondolt s ő kiabált ki a lovakra, hogy siessenek, mintha ez használt volna.
Az asszonyok kendőket lobogtattak, egész csomó rózsát, szegfüt dobáltak neki föl a szinpadra, a gyönge dobók virágai csak a zenekarig jutottak s behullottak a kótatartók közé; tapsolt, a padlót verte az egész szinház s nem akarták visszaengedni a szinfalak mögé a szegény vedlett embert.
Az első harcz tehát, melyet atyjával vívott s melynek eredményéről már előre biztos volt, csak a kisebb és könnyebb küzdelem volt; a másik, a nehezebb, Klára szívének meghódítása, csak ezután következett. Mindezt elmondta őszintén, leplezetlenül a plébánosnak, kit meghittjéül választott szerelmi ügyében.
A Nap Szava
Mások Keresik