United States or Sri Lanka ? Vote for the TOP Country of the Week !


Mivel pedig állataink élelmezése a háború idején kétszeresen fontos, azért a tudósok arra gondoltak, hogy az élesztőt mint takarmánypótlékot is alkalmazzák. Ez az úgynevezett »takarmány-élesztő«, amelynek fehérjetartalma az állati szervezetre rendkívül hasznos táplálék. A vegyészek éppen ezért már régóta foglalkoztak azzal, hogyan lehetne ezt a fehérjeanyagot táplálkozási célokra használni.

Azzal távozott. T ...y Sándor aludt tovább s álmodott a pármai herczegről, hogy akasztatja a politikai vádlottakat, s hogy korbácsoltatja a piacz közepén az urhölgyeket, akik az olasz trikolort merik viselni öltönyeiken.

Az asszony mohón még a szemeit is tágra nyitotta, mintha azzal is enni akarna és epekedve, beteg vágyban nyögve kunyorált. Hozzál belőle. Csak egyet. Csakhogy beleharapjak... Én odamenjek? Menj, az isten is megáld. Aztán inkább kiköpöm, csakhogy a számba vegyem... Belebetegszem, ha nem eszem belőle. De fiam. A bejáró asszony éppen el volt a háztól egy kicsit és most jött meg.

S a következő napokon megint... Mindennap azzal ment haza, hogy végét szakítja ennek az őrületnek; valahogy elmarad, ritkítja a találkozásokat.

Ebből is láthatod, dunnyogta csendes hangon mennyire nem voltam eszméletnél, amikor azzal a butasággal gyanusítottalak. Igérem, hogy többé nem teszem... ezután mindig tiszta lesz a fejem és sohasem fogok elbizakodni. Igen, ezután egy pillanatra sem fogom elfelejteni, hogy milyen semmi vagyok a világon és mennyire nincs jogom olyan szándékot föltételezni rólad, amire nem is gondoltál.

Szegény kis Regina... sovány tagjai majdnem megszakadtak a szívós erőlködéstől, de nem engedett, minden pihenő után ismét azzal a makacs energiával húzta tovább a kocsit, melyet ebben a csodálatos teremtésben már annyiszor megbámultam. Szeretettel, megilletődve tekintettem .

Egyik másik olyan habzó lovon rúgtatott a csárda elé, hogy a pejlovat is szürkének mutatta a róla szakadó tajték; a szürke meg szinte elfakult a párolgó izzadságnak miatta; fújt mindegyik s remegő horpasza csakúgy zihált; még álltában is egyre riadozott a nagy futás után. Hisz' messziről jött. Hogy honnan, azzal a gazdája nem igen számolt be.

Te vagy az oka, minek bosszantottál úgy fel azzal a Boglár Klárával? folytatá ismét beledolgozva magát előbbi haragos hangulatába, melyből egy pillanatra kivette megszégyenülése és mentegetőzése. De Sándor sem hagyta magát. Észrevette a pillanatra födetlenül hagyott gyönge oldalt s igyekezett azon ellenfeléhez férkőzni.

Innen kezdve már ismerik a dolgot a nagyságos urak. Nem védelmezni akarom én magam azzal, a mit elmondtam idáig, csak éppen azt akartam elérni, hogy tudja meg a törvény, miről van szó. Egy délután, ott meg is van irva az irásokban, hogy mikor, én már nem emlékszem tisztán vissza, éppen nagyon tréfás kedvökben voltak a mészáros legények.

Ha pedig nem igaz, ha valóban rágalom volt minden, a mint hiszi, a mint hinni akarja, mit nyer azzal, ha tudtára adja nejének, hogy kételkedett benne, hogy hitt a rágalomnak, hogy gyanusította tisztaságát? Nem koczkáztatja-e ezzel, hogy megsérti önérzetét vagy hogy épen nevetségessé lesz előtte, eljátsza becsülését és elveszti szerelmét?

A Nap Szava

fintorgatnod

Mások Keresik