United States or Netherlands ? Vote for the TOP Country of the Week !
Azt kell megtudnunk, és végére is fogunk járni. Én már minden intézkedést megtettem arra. De most azt kell elhatároznunk, hogyan szabaduljon tőlük, mert tovább nem engedem, hogy körmeik között maradjon. Hova menjek? kérdé szomorúan a leányka, elhallgatván, hogy ő már maga is gyakran gondolt a távozásra. Egy tisztességes családot fogok keresni, melynek gondjai alá helyezem. De addig?
Félt Holcsival találkozni, kiről ugyan azt remélte, nem ismeri őt, de mind a mellett jobbnak tartotta sötétben surranni be a házba, hol oly fontos fölfedezéseket remélt tenni.
De a mig azt nyergelték, sok idő telt bele; az ő feje teli volt a „római kapu“-val; a lovagostorral addig ütögette a csizmaszárait, mig azok elindultak vele, s ment aztán az uton végig, abban a hiszemben, hogy lovon ül, mindaddig, mig a patak utját nem állta. Már most, hogy ugrasson ezen keresztül.
Azt szeretném látni, hogy ne fogadjon el, mikor én bejelentetem magamat nála, mondá Sándor, úgy az asztalra ütve öklével, hogy édes anyja ijedtében egyszerre lenyelt egy egész czukros gesztenyét. Mindjárt felfüggeszteném a plébánosunk fizetését és egy krajczárt sem adnék többet a templomra. Ezt meg is mondtam a püspök titkárjának, mikor a huszár avval a hírrel jött, hogy a püspök nem fogadhat el.
Hanem azt már én találom ki, hogy nem is mersz tovább „játszani", mert érzed, hogy nagy a tét; de nem az enyémet félted, hanem a magadét. Egy nagy hársfa volt előttök; annak a lombja közé most egy sárgarigó röppent s ott fuvolázni kezdett. Az asszony, azt találta ki ürügynek a hallgatásra, hogy odafigyelt. Csak később fordult a sógorához.
Abból a hangos szóváltásból, mit hármuktól hallottam, s miközben valami levelet is olvastak, de hogy mi volt abban, azt nem tudom.
Nos, majd meglátjuk... viszonzá az órára pillantva Eszthey, ki nem tudott hosszasan egy tárgynál maradni. Veronika még oly fiatal, hogy évekig várhat erre az újkori Hamletre, ki tünődik, okoskodik, álmodozik, de talán nem fogja azt mondani Veronikának: menj kolostorba Ofélia!
De Dózia ezt a biztosítást nem nagy elragadtatással fogadta. Arcza kételyt fejezett ki, vonásain csalódás látszott, nem felelt s szemét lesütötte. Hermance-on nagy nyugtalanság látszott s feszülten kérdé: Kételkedel szavaimban? Nem, mondá bizonytalanul Dózia, de látom, hogy terhére vagyok, alkalmatlanságot okozok és ez szomorít. Ne hidd azt! kiáltott föl a grófné.
Tudja miben munkálkodunk! úgy-e, de azt még úratyja se sejti, hogy a célhoz már közel vagyunk; csak pár hó, tán egy rövid év, és a nagy titok a mienk!... Atyja életét áldozná a sikerért, mert ez minden vágya és óhajtása! Én megadom azt neki! jutalmul pedig az önök boldogságát kérem tőle! Klára, jó lesz ez így? Oh, barátom!
Irtózom attól a gondolattól, hogy más férfi érintse a testemet, de a te szerelmedben elmerülni: ez ma is egyetlen illuziója életemnek. Azt nem mondom, hogy csak a tied voltam, János. Te a második férjem vagy s az embernek kötelességei is vannak. De arra esküszöm, hogy úgy, mint a tied, senkié sem voltam. Ebben te voltál az első és az utolsó.
A Nap Szava
Mások Keresik