United States or Luxembourg ? Vote for the TOP Country of the Week !
A szerkesztőségben pedig folyvást annyi volt a dolog, hogy Hadady napról-napra későn került haza. Most már rendszeresen találkozott Judittal; ha lehetett, kétszer is naponkint: amikor ment és amikor jött. Egy félreeső csöndes utcán vártak egymásra. Amikor a Hadady száján először kiszaladt ez a szó: te! Judit megrezzent s ijedten szólott rá: hallgass! nem szabad minekünk egymással így beszélnünk.
Elél száz esztendőt, a helyett, hogy akár holnap elvenné az Isten. A pálya-udvaron pedig sokat beszéltek a dologról. Senkinek se tetszett az, hogy olyan nagy barátságban van a kis fiu a bátyjával, aggodalmaskodtak s az egyik asszony ki is mondta nyiltan, hogy fél a szerencsétlenségtől. Nem lesz jó vége az egésznek. Annak a vadállatnak annyi esze sincsen mint egy tyuknak.
Az elsőre nézve nem tudom, mit értesz, mert azt hiszem, semmiben sem láttál hiányt. Pénzed annyi volt, a mennyi s többi növendéknek, s hogy miért kellett vigasztalni szomorúságodban, szintén nem tudom, miután szomorúságra nem lehetett okod, mondá a grófné a leány arczát vizsgálva, ki lesüté hosszú selyempilláktól árnyékolt szemét.
Sem azelőtt, sem azóta nem volt szerelme, amely oly apokaliptikus szépséggel, annyi gyötrelmes gyönyörűséggel, annyi félelmetes és megrázó szenvedélyességgel kínozta volna férfiúi, fiatalos szemérmességet, büszkeségét, mint a Nórával töltött évek szinte tragikus szenzációja.
Nagyon szerették egymást, annyi bizonyos; s akármilyen hibáik és ferdeségeik voltak az életben és a világgal való érintkezésben, a családi összetartás erős érzését semmi sem ölhette ki belőlük. Mikor az öreg asszonyság boldogan lefeküdt, Atlasz úr a maga szobájába intette gyermekeit s gondosan bezárta maga után az ajtót.
El kellett hagynia nagy karszékét és kedvelt helyét az ablak mellett, hol annyi boldog órát töltött, a majorság szaporodásában gyönyörködve és gyermekeinek fényes sorsáról ábrándozva.
De mintha még a szidásával is simogatta volna. Talán van valakid? kérdezte féltékenyen. A leány csak ennyit mondott: nekem?! és abban annyi csudálkozás volt, hogy Balázs fellélekzett. Amikor elváltak, ráparancsolt: nekem ne ténferegj örökké; nem szeretem; még bajod eshetnék. Tele van a környék kóborló cigányokkal.
A halántékokon megfeszülnek az erek s a vér dübörögve zuhog az agy felé, mint valami megvadult áradat, ha sikerül áttörnie a gátat... Utána heves fejfájás szokott bekövetkezni s végül teljes eszméletlenség veri le lábairól a szegény katonát. Ettől a nehéz pillanattól még messze voltam, de már annyi is bőven elég volt, amennyivel viaskodnom kellett.
Igaza van: mit ér az olyan jóbarát, akitől hat hét mulva örökre elbúcsúzunk?! Egy cseppet se fogja sajnálni, hogy itt hagyja ezt a bolond, lármás kis várost? Nem tudom mi lesz hat hét mulva. De fogadni merek, hogy maga sem fog túlságosan meggyászolni bennünket. Olyan bizonyos benne? Tudja, én nem szeretek erre az időpontra gondolni. És nem is várok annyi ideig, hogy ellent mondjak magának.
Térjünk el elbeszélésünk eddigi helyéről, Nagybányára fordulván. Senkit sem akarunk a város leírásával untatni, csak annyi legyen megmondva, hogy szemben a nagy templommal emelkedék Ablakosy úr háza, melyben egy személyre akadunk, ki a jelen történetben nagy szerepet igért játszani, ő lévén az első, kit kegyes olvasóinknak és szép olvasónéinknak bemutatni szerencsénk volt.
A Nap Szava
Mások Keresik