United States or Costa Rica ? Vote for the TOP Country of the Week !


E szavakat magas termetű, komoly, okos kifejezésű, harmincz-negyven év között lévő szép asszony ejté ki nevetve, s komornájához beszélve, mialatt az kalapját fejére illeszté, de kinek nagyon komor, megrovó tekintete mulattatni látszott úrnőjét. De hát hova megy, grófné?

Ez az ur apró szemü, a közepesnél valamivel alacsonyabb termetü, nagyon szőke, majdnem kenderszinü, ritkás bajuszu, kiálló pofacsontu, nagyfogu ember volt. A tulajdonos. Hevessy Valér a neve.

Az asszony fiatal volt, magas termetü, gömbölyü vállú, telt karu, fehér husos, lágy nyaku és szép asszony. Egy kicsit, alig észrevehető átsuhanásban hamiskásan mosolygott, a hogy körülnézett ezen az egészen idegen helyen s mintha ugy pillantott volna hátra a kapu felé, hogy visszafordulni volna kedve.

Kicsiny termetű, lesoványodott, vézna lelkecske volt az istenadta, bronzvörösbe játszó haja kócos kontyocskába volt felcsavarva fejére, de lelógott belőle halántékára is, a homlokába is. Bámész tekintetét úgy meresztette rám, mintha most látott volna életében először embert. Kicsiny, helyesen pisze orra mozgott, mint a mókusé. ha fintorgatva vizsgálódik.

Midőn Obrenné belépett, sietve tett pár lépést felé, ki alacsony, gömbölyű termetű, mintegy ötven éves hölgy volt, s arczkifejezésével, hajlott orrával, és keskeny ajkaival szigorú hatást tett, s most különösen komor volt. Kegyed írni akart nekem? kérdé Hermance, a kezében tartott levélre mutatva.

A nagykapu egyik oldalajtócskáján léptek a nagy négyszögletű épületbe, melynek oldalszárnyait fedett folyosók kötötték össze a sajátságos modorban épült hátsó résszel. Egyik tornyában a csillagvizsgáló, a másikban a laboratórium volt berendezve, a két tornyot pedig egy nagy terem kötötte össze egymással. A ház ura, Bornemissza Lénárd, ebben a teremben várta. Herkulesi termetű alak volt.

A fiatal Eszthey Béla szemmel láthatólag csodálta őt, ki számtalan ifjú embernek volt ideálja s nem egy próbálta meg utánozni modorban, beszédben, öltözködésben, de mind messze maradtak az eredetitől. A fiatal Eszthey csinos, magas termetű ifjú volt.