Keservesen sóhajtott, aztán messze magasra követte szemeivel a gép füstjét, mintha ott keresne valami kárpótlást, azután megrázta magát a ruhában s odaszólott az asszonynak, meg a gyereknek: Gyerünk, ! Az uton arról beszélt, hogy ha mindenki olyan buta lenne, mint a többi paraszt, soha se lenne igazság a világon. Azután hallgatott hazáig. Délben sokat ivott s délután főbeverte a lovakat.

Most meg már úgy érezte, hogy süt az intéző ajka. Szerette volna remegő ujjait elrántani, de az a tanintatlan, kemény kéz nem engedte. A főhadnagy felszisszent a kézszorításra. Terringettét, Kardos, miből van maga? kérdezte és megrázta összeragadt ujjait. Pardon, mondta az intéző mentegetődzve és ajánlotta magát.

Még csak azon törte a fejét, kezet nyújtson-e a festőnek s nem lesz ez részéről túlságos leereszkedés, midőn Boglár úr megragadta mindkét kezét, erősen megrázta, s azután átölelve vállát és barátságosan támaszkodva, megindult vele a kastély felé, hová János már felvitte a málnákat. A leány hallgatva ment atyja mellett.

A főnök épen a hétórai személyvonatot indította tovább, köpenyegébe burkolva sétált a sinek között. Mikor már elindult a vonat, akkor szólította meg a raktáros. Főnök ur, nagy ujság, fiam született... A főnök mosolyogva nézett végig rajta és megrázta a kezét. De aztán most már más lesz a világ, ugy-e?