United States or Romania ? Vote for the TOP Country of the Week !


A leány nyulánk, sötét alakja emlékeztetett a sátoroscigányasszonyokéra; a haja koromfekete volt, a szeme mint az éjszaka, a nézése izzó, a mozdulata hajlós, a arca napsütötte. Most éppen zavarban volt egy kicsit; a köténye csücskével legyezgette magát s eközben kirázott valamit a kötény zsebéből. Az erdész meglátta, felkapta, visszaadta. De aközben megint csudálkozott egy sort.

Később kijött az udvarra Zelma néni és selyemszalaggal összekötött leveleket hozott a köténye alatt. Rózsaszínű levelek voltak. Mindegyik boriték sarkába egy kis kép volt ragasztva. Zelma néni elhivta a hölgyet. Tetszik látni súgta neki. Ezeket a leveleket mind a Róza irta a szobaurnak. Tessék nézni, milyen szépen tud irni. Azt mondta, hogy tegyem a kufferjába. Adja ide nekem, Zelma néni? Adja.

Az egyik fiu figyelmeztetett, hogy: ni, hogy lóg a köténye. Az bizony csakugyan eloldódott valahogy s rajta taposott, a mikor ujra bevágta maga után az ajtót, az udvar kövezetén termett s kiabált: Ide gyere! Kitekerem a nyakad! Ide gyere! A mikor senki még csak oda se hallgatott, az égre dülesztette a szemeit és körülbámult, mintha arról akarna meggyőződni, hogy nem sülyedünk-e? Nem.

Nem pirult el, nem sütötte le szemét, nem babrált a köténye csücskén, mint a falusi kisasszonyok, mikor a földes úrfi megpödörte a bajuszát s valami vastag tréfát mondott nekik vagy épen megcsípte az orczájukat. Az igaz, hogy most semmi ilyesmit nem művelt. Pedig nem lehet mondani, hogy a leány büszke lett volna iránta vagy tartózkodó, vagy hideg.