Most hallották kegyelmetek az igazságot. Tegyenek lakatot a szájukra, mert bizony isten megjárják! figyelmezteté őket a harangöntő. Köztünk legyen mondva, én is csak azt hiszem, hogy nem keresztényhez és nem főúrhoz illő az ilyen bűbájos mesterkedés jegyzé meg Ulrik mester, midőn magukra maradtak. Az aranyműves megfordult, hogy távozzék, midőn egy lovászforma cseléd a palotába hívta.

Azt mondja, húgának nincs sem éjjele, sem nappala, mióta Sándor másnak a férje, s csak az a remény tartja vissza az öngyilkosságtól, hogy Sándor elválik nejétől és őt veszi feleségül. Csodálatos, de úgy van! Miért volna csodálatos? jegyzé meg Atlasz úr büszkén. A Sándor szép fiú, nagyon szép fiú. Vannak más szép fiúk is a világon, a kik valamivel finomabbak is Sándornál.

Hát még sem akart elfogadni! kiáltott Atlasz úr nagy méltatlankodással. Nem fogadni el egy Atlasz Sándort! Ki az a püspök, mi az a püspök? A püspök is csak olyan pap, mint a többi, csakhogy több pénze van és vörös ruhában jár. Nagyszerű! Nem fogadhatott el, mert nagy beteg, mondá Sándor csillapítólag. Ez már más, jegyzé meg Atlasz úr megnyugodva. Miért nem mondtad ezt mindjárt?

Ez most ángyával együtt István bátyjánál tartózkodik, ott megismerkedtem vele, belé szerettem, feleségül kértem, büszke rokonai nem adták, és üres kosárral küldöttek haza. Mink pedig üres erszénynyel. Jegyzé meg More. A többit értem. Vága beszédébe Pintye Gregor. Ragadjam el számodra a kisasszonyt, s te eget igérsz s kötéllel huzatsz feléje, ha hölgyed lesz a leány.

Jobban tenné, ha nem is fogadna el meghívást, jegyzé meg Veronika szomorúan. Hermance erőltetve mosolygott. Egyedül ő tudta a családban, hogy miért jött Jakab a fővárosba, kivel Holcsi lakása előtt találkozott, de az azt mondta neki, hogy még aznap este visszautazik. Miért nem tette? Ő nem szokott valótlanságokat mondani... Mit beszélhettek Holcsival?

Mindjárt a püspök után következik; de neki csak a gombjai vörösek, nem az egész reverendája. Ez is nagyon szép viselet, jegyzé meg az öreg asszonyság. Mennyi jövedelme van? kérdé Atlasz úr. Azt mondják, fölmegy vagy huszonnégyezer forintra. Finom úr lehet. És hogy fogadott téged? A lehető legnagyobb tisztelettel. Kezet fogtunk és egymás mellé ültünk a pamlagra.

Az valószinű, jegyzé meg Esztheyné, kinek nagyon kellemetlen volt ez a beszédtárgy, s örömmel látta a komornyik megjelenését, ki teakészlettel lépett be, követve az inastól, s gyorsan elrendezték a tea-asztalt, mialatt megszakadt a társalgás, s Veronika a tea kiöntéséhez fogott.

Azt mondta, hogy példát adok a többi kegyuraknak és az Isten meg fog áldani nagylelkűségemért. Művelt ember a nagyprépost úr, jegyzé meg az öreg asszonyság megindultan és könnyes szemekkel.

Reménylem, Manó belátta hibáját s nem fog köztünk megszakadni a testvéri viszony. Mégis csak fiú ez a Sándor, jegyzé meg elérzékenyülve az öreg asszonyság. Atlasz úr érthetetlen röfögésszerű hangot hallatott, s midőn Sándor kérdését egyenesen hozzá fordúlva ismétlé, röviden csak annyit felelt, hogy Manó nincs itthon. Hol van? Csak nem utazott el?

Jegyzé meg a gonosz szívű notarius. De kérem alázatosan, ott ki is mutattuk magunkat, saját kalpagomat is keresztül lőtték a pogányok, mondá egy tanácsbeli.