United States or Angola ? Vote for the TOP Country of the Week !


Pióczáné ifjasszony, a pattogó nyelvű Judith, ugyan mindig körüle volt, s épen nem megvetendő szónoki tehetségeit egészen arra fordítá, hogy úrnője szomorúságát saját kedvének legalább egy kis részével könnyebbítse; mert ő oly hamar betanult állapotok kellemesebb oldalaiba, hogy tevéje hátán is azon örömet érzé, mely hajdan Piócza Kristóf boltjában lobogta által tűzkarika szemeit, midőn az ifjú bányásztiszt vagy más eféle ballagott el sóvárgó tekintettel ajtaja előtt.

A szépségét csodálók terhére vannak, a társadalmi sikerek, luxus, stb. érintetlenül hagyják, s majdnem azt mondhatnám, hogy mindenütt egyedül, elhagyatva érzi magát, még közöttünk is, kik mindent megteszünk, miről tudjuk, hogy örömet szerez neki és éppen azért gyakran reszketek miatta.

Azt köztünk ne keresd, felelé az egyik alig rejthetve vad örömét. Urfi, te magad gyilkolád meg a kisasszonyt! Bámulva s meredten tekintének mindnyájan Szodorayra, kiben a harag minden érzetet elnyomott, mert a nemes ifjú nem képzelheté magát e szerencsétlenség még csak véletlen okának is.

Vagy Klára iránti szeretetből, ki meleg barátsággal viseltetik ő hozzá, s gyámatyja talán örömet akart neki szerezni azzal, hogy fiatal leányt vett a házhoz, hol Klára egyedül érezhette magát. De végiggondolva az eseményeken, ez is hihetetlennek tetszett neki.

Együtt utaznak, együtt élvezik az életet, mert ő elég gazdag, hogy mindent megengedhessen magának, mi élvezetet és örömet szerezhet mindkettőjüknek. Dózia sokkal tapasztalatlanabb volt, és sokkal inkább gyermek, hogy tovább gondolt volna annál, mit Klárától hallott.

Kizárólag kőben, bronzban, fában és terrakottában szeretem a Sátán leányait. Menjetek és járjatok el hozzájuk, ha még örömet leltek hűtelen lelkük, korlátolt szellemük és romlásba kergető lehelletük forróságában. Nekem adjatok egy kupa vörösbort és egy szippantást a gvárdián tubákjából. És csöndesen elmélkedett, míg a pompás villányi bikavérből egyetlen csöpp ragyogott a butélia fenekén.

Előttök volt az egész titkos, bizonytalan, küzdelmes és érdekes élet, ki tudja mi mindennel tele. De ők csak az örömet és a sikert remélték. Hisz Hadady telistele volt lázas ambícióval arra, hogy íróvá, költővé, nagygyá, igazivá küzdje fel magát; hogy dicsőséget arasson; hogy hírneves legyen, akit a diadalai minden egyébért kárpótolhassanak, amit az élet fájdalmasan mérne .

Kellemes meleg töltötte el a visszaemlékezésben s pajkos örömet érzett a Szüts Tamás látogatásán, mig arra gondolt, hogy nagyon kellemes lesz össze-vissza kérdezősködni a deputáczióban. E perczben annyira megszerette ezeket a régi , becsületes embereket, hogy türelmetlen lett s szerette volna, ha mindjárt benyitnak az ajtón.

Olyan szerencsétlennek tudnám magamat érezni, és mégis van a neheztelésedben valami boldogító. Az az érzésem, hogy féltesz... Ez nem féltés. Ez csak a megalázottság szégyene, tudd meg. Ne tagadd, féltesz. Ne vedd el tőlem ezt a nagy örömet. Olyan nagyon vágytam én erre mindig. Hányszor mondtam. Mégis megcsaltál. Hát nem tudtad, hogy ezzel olyat rontasz el, amit sohasem lehet jóvá tenni?

Esteledett, amikor ismét ott álltunk saját külön nyírfám mellett, amelyet Regina »otthon«-nak nevezett el. Őszinte örömet éreztem, hogy ismét itt vagyok, ezen az ismerős régi helyen, oly hosszú idő után. Nem is volt ez az idő oly nagyon hosszú, nekem azonban roppant hosszúnak tetszett. Azóta szakállam nőtt és valóságos sörény a fejemen.