United States or Maldives ? Vote for the TOP Country of the Week !


Ez az Adorján nevű úr beleszeret a híres színpadi csillagba, Murányi Évába s mikor megkéri a kezét, egyszerre előugratja komoly szándékával a színésznő mellett próbálkozó csélcsap udvarlókat s a fiatal báró is, az író is komolyan versenyezni kezdenek Éva kezéért. Ennek a három kérőnek a helyzete adja a vígjáték összes bonyodalmát.

Amikor végre úgy elverekedte a legény a vetélytársakat, hogy már senki sem mutatkozott közülök a szemhatáron, akkor azt mondta Évicának lássa, magát most már úgysem veszi el senkisem; tudja mit, legyen a feleségem. Tary Éva kacagott egyet és Parády Ambrusné lett. Attól a naptól kezdve Ambrus meghalt a régi társaságára nézve.

Addig addig, hogy a szépséges Tary Éva egyet gondolt és amikor egyszer megint egymagára maradt, összecsomagolt s hazaszökött a szüleihez, búcsú nélkül. Most azután egyszerre minden kisült. Most már mindent tudott a világ. Na úgy e, hogy az asszony körül volt baj? Bizonyos, hogy válnak. Ezek egymásra úntak.

Olyan volt Tary Éva, mint egy pompás kis kolibri, amelynek fülemülehangot adott az a nagy Titok, aki a világot rendezgeti és kormányozza. Afféle tündérke volt. aki földi mulatozásaközben éjfélen túl is itt maradt és azután nem bírt visszatalálni igazi hazájába. A járása mozgása eszébe juttatott az embernek egy szál virágot, amelyet a szellő sodrít arrább.