United States or Japan ? Vote for the TOP Country of the Week !


Mert valami csipiszt az ilyen dugott bálra nem is vesznek maguk közé: legények elejéből szokott az ilyesmi együvé állni. Aki köztük alacsony, az zömök, vállas, bivalynyakú, aki meg nem zömök, karcsúan magas. Valamennyiben pedig ott az erő, amit a kasza, kapa, ásó és ekeszarv hagy a karokban. Ilyenkor mind annyira tele van vele, hogy szinte kicsapni készül.

Zömök, kis kövér papocska volt, bozontos szemöldökkel, bika fejjel, kurta nyakkal. Egy idomtalan emberke, csak a szemei voltak szépek és lelkesen világolók. Feljött és itt mindjárt elhelyezkedett az akadémiai körökben, «a szérű mellett», a hogy az igazi bohémek mondják. De erre nem volt szüksége, mert ez az ember dolgozni jött két kézzel, tíz kézzel, száz kézzel.

Azokból a régimódi tisztekből való volt, akik sohasem mennek előbbre a századosi rangnál, zömök termetű, kicsit ragyás, roppant lármás, azonban jószívű és emberséges katona volt a legénység szerette, mintha apja lett volna. Nagy István főhadnagy valóságos óriás volt a százados úrhoz képest fekete, mint az ördög, de vakmerő is, mint az ördög.

A két árnyék tehát, tudniillik az eredeti árnyék s ennek másolata a földön, darabnyira ballagott a táboron, míg egy tűz előtt álla, hol a másolat eltünt. Egy zömök tatár, ki egy piros magyar menyecske mellett ült, legottan megszólamlott. Holnap az én fejemet is megtisztítod borbély. Hogy volt veled megelégedve a kán?