United States or Cuba ? Vote for the TOP Country of the Week !


Nem kérdeztem semmit egy darabig, vártam, míg valamennyire magához tér és annyira lecsendesedik, hogy magától is beszélni kezd. Ehelyett közelebbről szemügyre vettem a két mozdulatlan embert és itt megint csak kezdtem sehogysem érteni a dolgot... Orosz közkatonák voltak a 156-ik gyalogezredből. Rendes sorhadbeli, tiszta szláv típusú orosz közlegények.

Visszaintettem neki, hogy csak menjen onnan s néztem az öreg Flóriánt, a ki keresgélt a könyvben s némely tételnél nagyon elgondolkozott. Vártam még tőle valamit, hogy világos legyen az egész állapot. Addig már nem megyek haza... Egyszerre csak talált valami érdekes megjegyzést a könyvben, mert földerült az arcza.

Nyelvbotlás... semmi; különben is olyan nagyon mindegy. Mi köztünk sohasem lesz már többet az, ami volt. Nem is lehet. Erről nem tehetek; még ha akarnék sem. Különben ne gondold, hogy valami túlságosan a szivemre veszem. Tudtam én ezt; vártam én erre mindig. Ismertelek. Hiszen jól van. Most még tegezlek, mert máskép nem bírnék veled őszintén beszélni. De vége... Édes asszonykám! Édes!

Abban, amelyet már eldobtunk, de Regina időközben ismét elővette és úgy ahogy, megint csak egészet csinált a foszlós rongyból. Míg rendre ledobáltam magamról összes holmimat és a cókmók mellé löktem Ritter-csizmáimat is, alig vártam, hogy megszabaduljak ezektől a nehéz ajándékoktól, Regina odamutatott a barlang oldalán levő kőpadra, ahol rábízott holmim állt szép rendben összerakva.

Néhány pillanat alatt annyira beleéltem magam ebbe az elhatározásba, hogy szinte türelmetlenség bizseregtetett, alig vártam, hogy szerény reggeli menázsimmal elkészüljek. Állva kaptam be a szalonnát, meg az utolsó kenyérmaradékot, amit még birtokoltam, hogy ezzel se veszítsek időt és a gyomromnak is legyen valami foglalkozása.

Most legalább mind együtt folytatjuk útunkat haza felé, mondá Klára, megfogva atyja kezét, ki ezalatt hozzájok érkezett. Nekem vissza kell fordúlnom, felelt Boglár Kálmán. Maradjatok ti csak egymásra; legjobban szeretem, ha mindig egymásra maradtok. Mit értesz ezalatt? kérdé Klára csodálkozva. Én azt vártam, hogy egészen hozzánk fogsz költözni, tevé hozzá Sándor.

A tigris bent volt a hajtásban és ha a rádzsának sejtése volt, akkor valószinüleg erre tart azóta, hogy felugratták a vackából. A jungle legsűrűbb része terült előttem; olyan sűrű, hogy még a szememmel sem bírtam közéje hatolni. De a járhatatlan szövedék közt egy nagyon keskeny tisztás ér húzódott felém, kacskaringósan. A tigrist ezen vártam.

Hagyja, annak vége... Ennyit legalább vártam a familiájától. Anélkül nem alkuszom, Azt szeretném, hogy én járjak erre, arra, ahová én akarok, nyugodtan, hogy ne bántson senki, szeressenek. Gondoltam, hogy talán így megérem. No hát ez bolondság, ez semmi, ennek már vége. Majd beszélünk még róla, ha egészen elmulik. Most még bánt, fáj, ha hozzá érnek. Ha enyém lehetett volna a leány, meg a major!